Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Varnyú Alex a doppingvizsgálatról: kiderült az igazság, de kettétörték a pályafutásomat

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2024. augusztus 28. 17:45
A doppingvád és az eljárás miatt tíz hónapot kellett kihagynia az Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázónak, akinek közben megszületett a kislánya, így örült, hogy sok időt tölthetett vele, és nem is akart edzeni. Varnyú Alex az InfoRádióban elmondta: a történtek ellenére nincs hiányérzete a pályafutásával kapcsolatban, mert számára nem a megnyert érmek száma a fontos, hanem a barátaival közösen átélt élményekre emlékszik vissza a legszívesebben.

A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) fegyelmi bizottsága tíz hónapig elhúzódó eljárás végén felmentette a doppingvád alól Varnyú Alex rövidpályás gyorskorcsolyázót. A sportoló biológiai útlevelében atipikus eltérésekre figyeltek fel, ezért 2023 novemberében felfüggesztették, és kezdeményezték négyéves eltiltását is. A magyar szövetség szerint Varnyú Alex felmentése a szakmai és jogi siker mellett sportdiplomáciai eredményként is értékelhető. Közleményükben úgy fogalmaznak, a felmentés megmutatta, hogy a szövetség évtizedek óta tisztességes, következetes munkát végez, melynek alapját a tiszta, doppingmentes sport képezi.

A váltóban világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok Varnyú Alex az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, hogyan fogadta a döntést, és arról is beszélt, mit élt át az elmúlt hónapokban. (Kérdéseinkre a szövetség is válaszolt, ezt a részt a cikk végén olvashatják.)

Mit jelent önnek a nemzetközi szövetség fegyelmi bizottságának mostani döntése?

Bebizonyosodott, hogy igazunk volt, mint ahogy az is, hogy soha nem használtam semmilyen tiltott szert.

Mi volt a vád?

A biológiai útlevelemben volt egy eltérés. A megszokotthoz képest magasabb volt a hemoglobinszintem, de nekem alapból is magasabb az átlagnál.

Mivel védekeztek? Hogyan tudták bebizonyítani az ártatlanságát?

Hozzátartozik az ügyhöz és annak kezeléséhez, hogy gerincsérvem van, és hogy tudjak korcsolyázni, rendre kaptam fájdalomcsillapítókat. Annak az injekciónak a bemutatásával tudtuk bizonyítani az ártatlanságomat, amit akkoriban kaptam.

Jelenleg ön aktív sportolónak tekinthető? Egyáltalán, mennyi időt kellett kihagynia az eljárás miatt?

Ez tíz hónapnyi kihagyást jelentett nekem. Igazából magam sem tudom a választ arra a kérdésre, hogy aktív vagyok-e még vagy sem.

Ebben a tíz hónapban nem is korcsolyázott? Nem is edzett?

Magánszemélyként edzhettem volna, a válogatott tagjaként azonban ezt nem engedélyezték.

llyen esetben nincs is túl sok kedve edzeni az embernek, ugye?

Nincsen. Közben ráadásul nagy örömömre megszületett a kislányom. Örültem, hogy sok időt tölthetek vele, úgyhogy nem is akartam edzeni a történtek után.

Ez az ügy kettétörte a sportpályafutását, vagy már egyébként is annak vége felé tartott?

Nehéz megmondani, hogy a vége felé tartottam-e. Az viszont egyértelmű, hogy ez az eljárás kettétörte a karrieremet. A sportolói pályafutásom ezzel lényegében befejeződött, bár százszázalékosan ez még azért nem dőlt el.

A 2026-os téli olimpiai szereplés még szóba jöhet önnek? Az életkora alapján ott lehetne, nem?

Szóba jöhetett volna, de most már csak feltételes módban beszélhetek erről. Megpróbáltam volna kijutni és szerettem volna részt venni a következő olimpián. Ki tudja, mire lettem volna képes.

Ez azt jelenti, hogy ilyen hosszú kihagyás után nehéz lenne újra eljutni arra a szintre, ahol volt korábban?

Nem erről van szó, ez inkább akarat kérdése. Ahogy korábban is említettem, a kislányom megszületése után egyre inkább azt kezdtem el érezni, hogy már nem akarom én ezt annyira.

Mennyire elégedett a pályafutásával? Sikerült maximálisan kihozni belőle azt, ami benne volt?

Én személy szerint teljesen elégedett vagyok a pályafutásommal, és szerintem sikerült is kihozni azt, ami benne volt.

Váltóban nyert világbajnoki ezüst- és bronzérmet, van Európa-bajnoki címe is. Melyik eredményére, sikerére a legbüszkébb?

Nekem ezek a címek nem igazán jelentenek semmit. Szeretek visszagondolni mindegyik versenyre és az együtt átélt pillanatokra, mindegyik egy külön élmény volt, de nekem ezek az érmek igazából csak tárgyak. Szívesen emlékszem vissza arra, amikor Magyarország világkupa-versenyt rendezett, az egy nagyon jó hangulatú esemény volt. Amikor megnyertük a vb-ezüstérmet, bár Burján Csaba elesett, szintén nagyon jó volt a hangulat. Bennem sokkal inkább az marad meg, hogy olyan emberekkel élhettem át ezeket a versenyeket, akikkel mind a mai napig barátok vagyunk. Nekem nem számítanak az eredmények, inkább a versenyek hangulatára emlékszem vissza örömmel.

Milyen emlékek kötik az olimpiai bajnok Liu testvérekhez?

Liu Shaolin Sándor kifejezetten jó barátom, tartom is vele a kapcsolatot. Liu Shaoanggal is jóban vagyok, de mivel nem vagyunk egy korosztály, nincs olyan sok közös témánk. Talán Shaolin egy kicsit közelebb áll hozzám, de nagyon szívesen emlékszem vissza mindkettőjükre, a közösen átélt élményekre.

Van esetleg hiányérzete? Egy olimpiai érem nem hiányzik a pályafutásából?

Szerintem ez nem számít. Nekem személy szerint nem hiányzik, ezek is csak tárgyi dolgok. Attól, hogy valakinek van olimpiai érme vagy nincs, nem lesz se több, se kevesebb.

De hát mégiscsak egyfajta dicsőség és életjáradékkal is jár.

Szerintem rossz irány, hogyha a pénz mozgatja az embert.

Maradni fog a magyar korcsolyasportban, vagy a civil életen belül egészen más irányba orientálódik?

Erről talán még majd beszélgetünk a közeljövőben az illetékesekkel. Majd kiderül, hogy a magyar szövetségnek lesz-e esetleg bármilyen terve velem. Én jelen pillanatban nem tervezek a szövetségben vagy a jégpályán dolgozni, teljesen más irányba szeretnék elindulni.

Ön szerint a Liu testvérek távozásával megroggyant a magyar rövidpályás gyorskorcsolyasport? Vagy vannak olyan tehetségek, akiknek a remélt sikerei révén Magyarország a jövőben is bekerülhet majd a hírekbe?

Szerintem vannak olyan tehetségeink, akik ugyanúgy tudnak nyerni, képesek a jó eredményekre. A Liu testvérek távozása a saját döntésük volt, és azt se felejtsük el, hogy ez sokaknak új ajtókat nyitott ki. Persze vannak olyanok is, akik előtt bezárultak az ajtók.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Varnyú Alex a felmentéséről: kiderült az igazság, de kettétörték a pályafutásomat
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A magyar szövetség reméli, hogy Varnyú Alex marad a sportágban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást