Nyitókép: Pixabay

Bondár Anna és Marozsán Fábián is remekül kezdett a US Openen

Infostart / MTI
2024. augusztus 28. 08:31
Bondár Anna és Marozsán Fábián is nyert az amerikai nyílt teniszbajnokság, a US Open első fordulójában.

Bondár Anna kedden három játszmában legyőzte riválisát az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 64 közé.

A világranglistán 84. magyar játékos az amerikai Bernarda Perával (79.) csapott össze a nyitókörben és remekül kezdte a mérkőzést. Az első játszmát végig uralta, stabilan, kevés hibával játszott és magabiztosan hozta adogatójátékait. Riválisa már korántsem volt ennyire magabiztos, Bondár pedig 3:1-nél brékelőnybe került, amit magabiztosan őrzött meg, s ugyan 5:2-nél fogadóként mindkét szettlabdáját kihagyta, a következő játékban kiszerválta a játszmát (6:3).

A folytatásra Pera megrázta magát, rögtön brékelt, majd 5:1-re elhúzott, ezek után pedig Bondár hiába nyert meg két játékot egymás után, az amerikai ki tudott egyenlíteni (3:6).

A döntőszettre megint nagyot változott a meccs képe, ezúttal a magyar teniszező kapta el a fonalat és alig tíz perc után már 3:0-ra vezetett. Bondár 4:2-ig kiegyensúlyozottan játszott, akkor azonban Pera nagyon közel került ahhoz, hogy visszavegye az elvesztett adogatást, de a magyar játékos két bréklabdát hárított és 5:2-re alakította az állást, majd 5:3-nál nagyon jól szervált és végül két óra alatt megnyerte a mérkőzést.

Bondár a második körben a 15. helyen kiemelt orosz Anna Kalinszkaja ellen lép pályára.

Eredmény:
Bondár Anna-Bernarda Pera (amerikai) 6:3, 3:6, 6:3

A férfiaknál Marozsán Fábián szintén bejutott a legjobb 64 közé az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

A világranglistán 51. magyar játékos az első fordulóban a selejtezőből a főtáblára jutó szerb Hamad Medjedoviccsal (137) találkozott és 3 óra 16 percig tartó ötszettes csatában diadalmaskodott.

A 24 éves Marozsán a második fordulóban a 2021-ben győztes, tavaly döntős Danyiil Medvegyevvel játszik, az orosz teniszező a szerb Dusan Lajoviccsal szemben jutott tovább.

Eredmény:
Marozsán Fábián-Hamad Medjedovic (szerb) 2:6, 6:1, 3:6, 6:1, 6:4