Nyitókép: MTI/Purger Tamás

Újra Európa trónján a Győr

Infostart
2024. június 2. 17:55
A Győri ETO végig vezetett a német Bietigheim ellen, és magabiztosan, hat góllal nyerte meg a női kézilabda BL budapesti fináléját. Ez a klub hatodik elsősége a sorozatban.

Tizedik alkalommal jutott be a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjébe a Győr, amely ötször nyerte meg a sorozatot. A legutóbbi diadalt 2019-ben érte el, azóta egy ezüst- és két bronzérem az ETO mérlege. A mostani finálé azért is fontos a zöld-fehéreknek, hogy a bajnoki cím és a Magyar Kupa elvesztése után trófeával zárják a szezont, valamint szépen búcsúztassák távozó játékosaikat, többek között a visszavonuló Stine Oftedalt, aki hét év után köszön el a győri közönségtől.

Az ETO ellenfele a vasárnapi fináléban a Bietigheim lesz, amely első német együttesként került döntőbe. A német csapatban szerepel a két korábbi győri, Faluvégi Dorottya és Háfra Noémi – utóbbi éppen szombaton árulta el, hogy a következő szezonban, győri szerződése lejártával is marad Bietigheimben. A kapus Szikora Melinda sérülése miatt a négyes döntőben nem kaphat szerepet – az ott pótló Gabriela Moreschinek van a legjobb védési hatékonysági a sorozatban, 32 százalékkal.

A Bietigheim döntős szereplése meglepetésnek számít, a csoport hatodik helyéről jutottak el idáig, az Ikastot, az Odensét, majd a Metzet búcsúztatva. Edzőjük, Jakob Vestergaard azonban rutinosnak mondható a BL-ben, korábban kétszer is győzött a Viborggal.

A győri szurkolók foglalták el az MVM Dome nagyjából felét, és a bemutatásnál nagy ovációval fogadták a zöld-fehér mezeseket. A Bietigheim is hangos B-középpel érkezett. A német együttes két magyar tagja kapta a legnagyobb tapsot. A holland Kelly Dulfer nyáron csatlakozik az ETO-hoz, vagyis következő csapata ellen játszhatja utolsó meccsét.

Első félidő

A győriek kezdték a meccset, a kapuban nem az elődöntő hőse, Sandra Toft, hanem Silje Solberg kezdett. Kari Brattset ott folytatta, ahol szombaton abbahagyta: az Esbjerg ellen övé volt az utolsó, most pedig az első találat. Az első Bietigheim-akciót sikerült hatástalanítani, majd Veronica Kristiansen volt harcos, két ember között ment be, és talált be (2-0).

Gassama révén szépített a Bietigheim, de az Oftedal által kihardcolt hetest Ana Gros biztos kézzel lőtte be (3-1). A németek időt kértek az 5. percben. Az ETO sokáig jól szorította ki a vendégeket, de egy labda megtalálta középen Gassamát, aki nem hibázott. Moreschi védett hármat a németek kapujában, ám Solberg is fontos hárítással akadályozta meg az egyenlítést.

Egyelőre a beállókról szól a meccs: Brattset szedett össze a bejátszást, és a jobb felsőbe vágta (4-2). A 9. percben Xenia Smits kapott két percet az ellenfélnél. Az emberelőny alatt Brattset szerzett újabb gólt (5-2). A kapufa is a győriekkel volt, aztán Oftedal szlalomozott be a védők között, és újabb hétméteres lett a jutalma - Gros pedig ezt is értékesítette.

A 12. percben az ETO-ból Haugsted kapott két percet, videózás után. A Bietigheim hetesből csökkentette a hátrányt, de szélről berepülve Győri-Lukács Viktória betalált. Oftedal újabb hetest harcolt ki, és menetrendszerűen Gros ezt is bevágta (8-3).

Döll góljára ismét Gros válaszolt, majd Inger Smits lőtte az ötödik német találatot. A másik oldalon Oftedal szépen játszotta tisztára magát, de a kapufát találta el.

9-5-nél Solberg rúgta ki Döll hetesét - nagy szükség volt erre. Győri-Lukács szélről, majd Kristiansen betörésből volt eredményes, biztosan őrizte előnyét az ETO, belefért, hogy a németek is eredményesek tudtak lenni időnként.

Mindkét csapat igyekezett gyorsan játszani, de az adok-kapokból a Győr jött ki jobban. Színesebb volt a magyar csapat játéka, és fontos volt, hogy többen hozzátettek a teljesítményhez, mint egy napja. De Paula jól szállt be, a gólpasszok mellett maga is betalált. A kapuban Solberg is hozta a bravúrokat, Hvenfelt közeli próbálkozását is védte (13-9).

Behrend kapott két percet a német csapatból, Fodor Csenge és Győri-Lukács pedig emberelőnyben növelte a vezetést - klasszisgól volt mindkettő a szélről (15-9). Utóbbi aztán ötödik kísérletét is gólra váltotta egy gyors akció végén (16-10).

Xenia Smits hétméteresből csökkentette a különbséget, majd Gros elhibázott lövése után Hvenfelt talált be, ezzel 16-12-re alakítva az állást. Fodor Csenge azonban gyorsan válaszolt, a hosszú sarkot választva. Kapust is cseréltek a németek, Lönborg állt be. Az ő védése zárta le az első 30 percet 17-12-nél.

Második félidő

Jó győri védekezéssel és Solberg-védéssel kezdődött a második félidő, ám támadásban két akciót elhibázott az ETO. Faluvégi Dorottya először került pályára, és be is lőtte első helyzetét a Bietigheim magyar válogatott szélsője. A másik oldalon Brattset továbbra is ellenállhatatlanul játszott, Döll kapufája után pedig Nze Minko szerezte az újabb győri gólt (19-13).

Solberg mutatott be két bravúrt egymás után, így az is belefért, hogy az ETO is elrontson két akciót. A harmadik már nem maradt ki, Haugsted lőtte a huszadik gólt. Továbbra is nagy volt az iram, a Bietigheim sem adta fel, ám az visszavethette őke, hogy Kudlacz-Gloc hetesből, majd a kipattanóból is a kapufát találta el.

A 41. percben Győri-Lukács kapott két percet, miután fejbe lőtte a kapust. A Bietigheim nem tudott közelebb zárkózni a kiállítás alatt, a kiegészülés után Mala volt eredményes lerohanásból (21-16).

Veronica Kristiansen volt az újabb győri kiállított a 44. percben. A Bietigheim időkérése után Faluvégi talált be, erre a Győr részéről Szöllősi-Schatzl Nadine válaszolt, majd Solberg védése zárta le a két percet - maradt az ötgólos vezetés a büntetés után is.

Sőt, Szöllősi-Schatzl utolsó győri meccsén szépen akart búcsúzni, újabb remek gólt szerzett. A következő akcióját Lönborg hárította, majd a nagy rohanásban Kristiansen rontott el egy ziccert - 23-17-nél szerencsére ez is belefért.

A Győr időt kért, és a felrajzolt figurát Szöllősi-Schatzl lőtte be, majd Solberg védett. Az utolsó tíz percre fordulva Brattset volt újra eredményes, a Bietigheim lövöit pedig sikerült elbizonytalanítani (25-18).

A 52. percben Nze Minko kapott két percet, a büntetés alatt két üres kapus góllal 25-21-re jött fel a német együttes, de aztán Gros gólja megnyugtatta a győri kedélyeket.

Öt perccel a vége előtt a Bietigheim újabb időkéréssel próbálkozott, de Inger Smits löketét Solberg kiütötte. A másik oldalon Nze Minko szerzett fontos találatot (27-21).

A hajrában Brattset koronázta meg egész hétvégi teljesítményét egy újabb góllal, majd Haugsted is eredményes volt. 29-23-nál Solberg újabb bravúrt mutatott be, jelezve, hogy győri győzelmen kívül ezen a napon más eredmény nem képzelhető el.

Az utolsó percben az MVM Dome közönsége felállva ünnepelte az aranyérmes együttest - a nagy ünneplés közepette Haugsted még egyszer betalált, így 30-24 lett a vége.

A Győr hatodik alkalommal, 2019 után először lett a BL legjobb csapata.

A márciusi edzőváltáskor még talán kevesen bíztak ebben, de az utóbbi hetekben az együttes valóban ellenállhatatlanul játszott, és akkorra lendült formába, amikor igazán kellett.