Különös hanghatásra készülhetnek a hétvégén a Balatonnál

Infostart
2024. június 1. 07:30
Ferrarik köröznek a Balaton Park Circuiten.

Első alkalommal rendezik meg a Balaton Park Circuiten a Ferrari Challenge versenysorozat magyar futamát, a Trofeo Pirelli Europe idei második fordulóját rendezik a pályán – írja a vezess.hu.

Az idénynyitó mugellói versenyen magyar siker született, hiszen a Coppa Shell kategóriában Válint Tibor futamgyőzelmet aratott, Válint Bence pedig a sorozat királykategóriájában, a Trofeo Pirelliben egy első és egy második helyezéssel zárta a hétvégét. A fiatal tehetség így a pontverseny éllovasaként érkezett meg Balatonfőkajárra, maga mögé utasítva mások mellett az egykori F1-es német pilótát, Timo Glockot is.

Csütörtökön délelőtt az első tesztek még a pályával való ismerkedésről szóltak, többször lengett a piros zászló, mert a kavicságyból kellett kimenteni néhány Ferrarit. Válint Bence az első gyakorláson a második legjobb időt futotta a rutinos Giacomo Altoé mögött, aki valószínűleg a legnagyobb riválisa lesz a hétvége folyamán.

Pénteken még csak tesztel a mezőny, a közönség számára szombaton nyílnak meg a Balaton Park Circuit kapui. Szombaton és vasárnap délelőtt az időmérőké, délután a versenyzésé lesz a főszerep.