Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Lépett a kajak-kenu szövetség Kozák Danuta vádjai után

Infostart
2024. május 23. 11:47
Azt írták, megdöbbenve olvasták a hatszoros olimpiai bajnok Facebook-bejegyzését.

Mit arról az Infostart is beszámolt, Kozák Danuta súlyos vádakat fogalmazott meg Csipes Ferenccel szemben. Erre reagálva a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közölte:

a szakember ellen fegyelmi eljárást indítottak, ezzel egyidejűleg ideiglenesen felfüggesztették mint edzőt.

"Kozák Danuta a magyar sportélet állócsillaga, a valaha élt legeredményesebb női sportoló Magyarországon, aki egy csodálatos pályafutás méltó lezárására készül a párizsi olimpián, amelyhez mi minden lehetséges támogatást megadunk számára" - olvasható a közleményben.

A szövetség a továbbiakban is mindent elkövet annak érdekében, hogy a sportolók zavartalanul készülhessenek fel a közelgő olimpiai válogatóra, az Európa-bajnokságra, valamint a párizsi olimpiára, írták, hozzátéve, hogy az eljárás befejezéséig az ügyben a Magyar Kajak-Kenu Szövetség további nyilatkozatot nem kíván tenni.

A 37 éves klasszis versenyző bejegyzésében azt írta, hogy Csipes Ferenc "erősen befolyásolt állapotban" masszázs közben, amikor ő "gyakorlatilag meztelen" volt, verbálisan molesztálta és sértegette a legkülönfélébb módokon. Kozák kiemelte, a szakember "három hete bomlasztja és idegeli a tájékoztató versenyt megnyert csapathajók versenyzőit, beleértve a sajátjait és a saját lányát (Csipes Tamarát) is."

Kozák hozzátetette, a két hét múlva sorra kerülő válogatón egyesben, párosban és négyesben is el fog indulni, véleménye szerint egyesben reálisan nézve nem fog nyerni, de úgy látja, a jelenlegi magyar mezőnyben - és talán a nemzetköziben is - ő a legjobb vezérevezős, és a magyaroknak van két nagyon rendben lévő csapathajójuk.

"A Magyar Kajak-Kenu szövetség, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Budapesti Honvéd SE évtizedes és a Hadügyminisztérium Sportért Felelős Államtitkárságának jelenlegi asszisztálásával, munkavégzésre teljesen alkalmatlan állapotban tevékenykedő edzővel a mai naptól semmilyen formában nem áll módomban érintkezni. Illetve kérem a fent említett illetékes intézmények felelősségének kivizsgálását" - olvasható a bejegyzésben.

Boros Gergely, az MKKSZ szakmai igazgatója az M4 Sportnak azt mondta: annak érdekében, hogy az olimpiáig zökkenőmentes legyen a sportszakmai munka, Hüttner Csaba szövetségi kapitány részt vesz az edzéseken és koordinálja, felügyeli a szakmai munkát.

(A nyitóképen: Csipes Ferenc edző (b), valamint Bodonyi Dóra (b2), Kozák Danuta (b3), Kárász Anna (b4) és Csipes Tamara (j) a női kajaknégyesek 500 méteres versenyének középfutama után a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Sea Forest Kajak-kenu Pályán 2021. augusztus 7-én.)