Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Faragó Tamás: a Ferencváros kiemelkedik, a BL-győzelemre is minden esélye megvan

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2024. május 23. 07:29
A Vasas elleni bajnoki fináléban az döntött a zöld-fehérek javára, hogy több klasszisjátékosuk van és demonstratív módon tudják játszani a rájuk jellemző erővízilabdát – mondta az InfoRádióban a Nemzet Sportolója, aki arról is beszélt, milyen jövő várhat egykori egyesületére, a döntő vesztesére.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, az FTC férfi vízilabdacsapata története során 26. alkalommal lett magyar bajnok, miután a döntőben előbb 13-7-re, majd 21-14-re nyert a Vasas ellen. A margitszigeti finálé második mérkőzését követően Faragó Tamás azt mondta az InfoRádióban, hogy a bajnoki elsőséget veretlenül megszerző Ferencváros kiemelkedett a mezőnyből, mivel több klasszisjátékosa is van, ráadásul „demonstratív módon tudja játszani a csapatra jellemző erővízilabdát”.

A Nemzet Sportolója hozzátette: egykori csapata, a Vasas minden előzetes várakozást túlszárnyalt azzal, hogy 2012 után ismét bejutott a döntőbe. Mint fogalmazott, az ott nyújtott játékuk alapján „többet érdemeltek volna”, a Ferencváros azonban nagyon magabiztosan játszott, és nem forgott veszélyben a győzelme egyik mérkőzésen sem.

A keddi találkozón az első negyed még viszonylag szoros volt, nyolc percnyi játékot követően 3-2-re vezetett Nyéki Balázs csapata, utána viszont egyértelműen a címvédő akarata érvényesült. Faragó Tamás szerint a tizenkettedik bajnoki címét ünneplő Varga Dénes ismét megcsillogtatta kivételes tudását és ezúttal is bizonyította, hogy „egy különleges jelenség a magyar vízilabdasportban”. Kiemelte, hogy minden olyan adottsága megvan, amivel rendelkeznie kell a kor legjobb pólósának.

„Ő nem úszik, és nem lábtempózik, hanem közlekedik a vízben. Ráadásul nemcsak hogy közlekedik, hanem olyan keze van, amilyen másoknak nincsen. Különlegesen tud vízilabdázni”

– jegyezte meg az olimpiai, világ- és Európa-bajnok.

A hazai klubszezon véget ért, de a Ferencvárosra komoly feladatok várnak még a Bajnokok Ligája máltai négyes döntőjében június 5. és 7. között. Faragó Tamás szerint a zöld-fehérek helytállnak majd a Final Fourban, és azt kívánja, hogy nyerjék meg a sorozatot. Úgy véli, erre minden esélye megvan az FTC-nek, amely ezzel nagyszerű szezont zárna, hiszen a Magyar Kupa és a bajnoki cím elhódítása után újabb trófeával gazdagodhatna.

A Nemzet Sportolója ugyanakkor kiemelte, hogy nehéz dolga lesz a Ferencvárosnak a szerb Novi Beograd elleni elődöntőben, amely minden bizonnyal „méltó ellenfél lesz”, és jelezte, hogy nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a másik ágon is ott van egy sztárcsapat, az olasz Pro Recco, amely a görög Olympiakosz ellen próbálja meg kiharcolni a BL-döntőbe jutást.

„Jó előjel lenne, ha a párizsi olimpia előtt egy magyar csapat nyerné meg a Bajnokok Ligáját”

– fogalmazott Faragó Tamás.

Merre tovább, Vasas?

Egykori egyesületének, a Vasasnak a céljaival kapcsolatban azt mondta, most az a legfontosabb, hogy „talpon tudjon maradni” a csapat. Kiemelte, hogy tél végén távozott a kiemelt névszponzor, így korlátozottabbak a lehetőségek, mint korábban, ezért arra kell törekedni, hogy minél több jó játékost megtartsanak.

Reméli, lesz reális esély arra, hogy a Vasas – amely nemcsak az ob I-ben, hanem a Magyar Kupában is ezüstérmes lett az elmúlt idényben – a következő szezonban is versenyképes legyen a legnagyobb klubokkal, de figyelmeztetett, jövőre nagyon erős lesz az FTC mellett a BVSC és az OSC is, valamint más csapatok is okozhatnak meglepetéseket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Faragó Tamás: a Ferencváros kiemelkedett a magyar mezőnyből és a BL-győzelemre is minden esélye megvan
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást