Nyitókép: MTI/Derencsényi István

Milák Kristóf készül, de csendben - exkluzív interjú Wladár Sándorral

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2024. március 21. 12:14
A melegégövi edzőtáborból érkező információk szerint szépen halad Milák Kristóf felkészülése, azonban a párizsi szereplésére csak tippelgetni lehet, hiszen példátlan, hogy valaki egy olimpia előtt mindössze öt hónappal vágjon bele a kemény munkába - fejtette ki az InfoRádióban Wladár Sándor. A Magyar Úszó Szövetség elnöke támogatja Hosszú Katinka hatodik olimpiai szereplését, ehhez Rio legsikeresebb magyar indulójának még teljesítenie kell a szintidőt. Kitért arra is, hogy Kós Hubert és Németh Nándor miért számít már most példaképnek.

A sportvezető szerint nem segítik Milák Kristófot a médiában megjelenő cikkek és nyilatkozatok, a közvélemény érdeklődése azonban teljesen érthető Tokió hőse iránt. A 200 méteres pillangóúszás világcsúcstartója legutóbb a tavaly áprilisi országos bajnokságon versenyzett, és a kihagyások, illetve az alkalmankénti vagy visszafogottabb edzésmunka után a dohai vb-ről hazatérő mesterével, Virth Balázzsal kezdte meg az olimpiai felkészülés érdemi részét öt héttel ezelőtt.

"Kiálltunk Kristóf mellett tavaly nyáron, amikor a pihenés mellett döntött. Most a magyar válogatott sok más tagjához hasonlóan Tenerifén edzőtáborozik, ugyanakkor megalapozott esélylatogatásnak ebben a helyzetben nincs értelme, ráadásul ő maga nem szereti, ha mások beszélnek róla" - tette hozzá.

Wladár Sándor ezzel együtt lát lehetőséget 100 és 200 méter pillangón is a sikerre.

Jelezte, hogy a fukuokai világbajnokság egyetlen aranyérmes magyar úszója, Kós Hubert nyár óta is sokat lépett előre Bob Bowman irányításával, jól mutatja ezt a 200 yardos hátúszásban elért rekordja. Elárulta, hogy az amerikai sztáredző nagyon odafigyel a 21. születésnapjára készülő versenyzőre, aki példaértékű hozzáállású, ráadásul Arizonában világklasszis társak között fejlődik.

Az elnök összesen 3-4 éremmel számol Párizsban, a sikerekből egyet pedig a nyíltvízi úszóktól remél.

Rasovszky Kristóf a fukuokai vb-ezüstérme után Dohában győzni tudott, mellette Betlehem Dávid is ott lehet a párizsi éremcsatában. Megjegyezte, hogy a Szajna vízminősége aggasztó, és hibának tartja, hogy egyelőre nincs opcionális helyszíne a szakág olimpiai versenyének.

A sportvezető felhívta a figyelmet Németh Nándor hosszú évek óta tartó - megszakítás nélküli - döntős szereplésére a világeseményeken, ugyanakkor nem tenne rá nagyobb terhet, tőle és a válogatott több versenyzőjétől is pontszerzésben bízik július végén, augusztus elején.

"Mindenki rengeteg energiát tesz a felkészülésbe, az olimpiai siker pedig óriási állami és erkölcsi elismerést jelent. Az úszódöntőkre mindenki odafigyel majd Párizsban is" - mondta az 1980-as moszkvai játékok aranyérmese.

A teljes interjút csütörtökön este fél nyolc után a Vegyesúszás című magazinműsorban sugározza az InfoRádió.