Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Lemondás Veszprémben a botrányos Barcelona elleni vesztes meccs után

Infostart
2023. december 5. 15:53
Nem csillapodnak a kedélyek a találkozó körül, melyet végül a vendég katalán együttes nyert meg.

Mint ismeretes, az említett találkozón a bakonyi szurkolók egy része Ignacio Biosca (képünkön) cserekapus nevét skandálta, kollégája, a pályán lévő Rodrigo Corrales ezt zokon vette - írja a veol.hu.

Kiintett a nézőknek és le akart ülni a kispadra. Az összecsapást követően (amelyet 31-30-ra a vendégek nyertek) Momir Ilics vezetőedző és több játékos is kiállt Corrales mellett, kiemelve, a kapus jól teljesített a Barcelona ellen, ráadásul sérülten vállalta a játékot.

Az eset gyorsan bejárta a sajtót és a közösségi médiát. A klub szombaton közleményt adott ki, ebben dr. Csík Zoltán szólította meg a szurkolókat:

A portál információi szerint a csütörtökön történteket követően lemondott a veszprémi tábor vezérszurkolója, a szurkolói egyesület vezetője, Gyurákovics István. A szombati, Fejér-B.Á.L. Veszprém elleni bajnokin az O szektorban egy gyászszalag volt látható. Kérdés, az ügynek milyen folytatása lesz.