Nyitókép: MTI/Vajda János

Sportdiplomáciai siker: a NOB tagja lett Fürjes Balázs

Infostart / MTI
2023. október 17. 07:24
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) állandó tagja lett Fürjes Balázs, miután a szervezet Mumbaiban zajló közgyűlése a végrehajtó bizottság szeptemberi javaslatának megfelelően kedden megválasztotta a posztra.

A szakember áprilisban pályázta meg a NOB-tagságot, jelentkezését pedig a tagfelvételi bizottság pozitívan bírálta el, így a vb javasolhatta a közgyűlésnek tagfelvételre. A Magyar Olimpiai Bizottság közölte, a szakembert nagy többséggel, a szavazatok több mint 90 százalékával választották meg.

Mint a MOB írta, a most bekerült új tagok között Fürjes Balázs a legfiatalabb és 51 évével az új magyar NOB-tag fiatalabb a teljes tagság átlagéletkoránál is – azaz viszonylag fiatalon részesült a NOB-tagok bizalmában. A szavazáson mind a nyolc jelölt megkapta a NOB-tagsághoz szükséges többséget, így az ötkarikás történelemben

Fürjes Balázs lett a nyolcadik magyar állandó, saját jogon és nem valamely szervezetben betöltött tisztsége miatt megválasztott NOB-tag

Kemény Ferenc, gr. Andrássy Géza, Muzsa Gyula, ifj. Horthy Miklós, Mező Ferenc, Csanádi Árpád és Schmitt Pál után (korábban Aján Tamás mint nemzetközi sportszövetségi elnök, Gyurta Dániel pedig a sportolói bizottság tagjaként került be).

„Nagyon örülök és szívből gratulálok Balázsnak, ebből is látszik, hogy tavasszal jó jelöltet választottunk – kommentálta Fürjes Balázs megválasztását Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. – A MOB stratégiai célja volt, hogy Schmitt Pál négy évtizedes tagsága után se maradjunk állandó magyar tag nélkül, ugyanakkor tudni kell, hogy itt nincsenek automatizmusok. A NOB-ba senki sem delegálhat, egyáltalán nem kötelező, hogy legyen NOB-tag Magyarországról vagy bármilyen más országból. Kétszázhat nemzeti olimpiai bizottság tagja az olimpiai mozgalomnak, mégis csupán egyharmaduknak, hetvenötnek van NOB-tagja, miközben erős és feltörekvő nemzetek állnak sorba, hogy kiszemeltjük bizalmat kapjon. Ezért olyan jelöltre volt szükség, aki amellett, hogy jó a magyar sportnak, évek óta ismert és elismert személy a NOB-ban és a nemzetközi sportdiplomáciában. Csak így volt esély a magyar jelölt gyors megválasztására.

Fürjes Balázs fél év alatt célba ért, ez ritka gyors siker.

Vállalatvezetésben, nagy nemzetközi sportesemények szervezésében, diplomáciában, városfejlesztésben, politikában, sportvezetőként szerzett tapasztalatai a magyar sport és a nemzetközi olimpiai mozgalom számára egyaránt kiemelkedően hasznosak, személyesen is nagy várakozással tekintek a közös munka elé.”

A MOB-elnök dicsérte még Fürjes munkabírását és elszántságát és közölte, hogy személyes kapcsolatuk is kiváló.

Fürjes Balázs a szavazást követően kijelentette: „az elismerés és bizalom Magyarországnak, a magyar sportnak, a magyar olimpiai mozgalomnak szól, ez nyilvánvaló. Az én dolgom továbbra is az olimpiai mozgalom és a magyar sport alázatos szolgálata, egy csapattagként a sok közül. Köszönöm az egész magyar olimpiai család, a Magyar Olimpiai Bizottság, Gyulay Zsolt elnök, valamint egykori és jelenlegi NOB-tagunk, Schmitt Pál és Gyurta Dániel, valamint a többi bajnokunk egységes támogatását.

Schmitt Pál tanácsaira nagyon számítok a jövőben is – négy évtizedet töltött a NOB-ban, minden a kisujjában van, mindenkit ismer, mindent tud, hatalmas tekintélye van a tagság körében.

Számomra hatalmas megtiszteltetés és még nagyobb felelősség ez a megbízatás, amelyet a magyar olimpikonok, olimpiai mozgalom érdekeit szem előtt tartva fogok ellátni. Egyedül biztosan nem menne, mindig a csapatmunkában hittem – a magyar sport számíthat rám, és én is számítok csapattársaim együttműködésére.”

Sebastian Coe, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) brit tagja szerint a kedden NOB-tagnak választott Fürjes Balázs "komoly érték lesz az olimpiai mozgalom számára". A sportvezető - akinek nyilatkozatát szintén a Magyar Olimpiai Bizottság közleménye idézte - elmondta, azóta figyeli Fürjes Balázs sport és az olimpiai mozgalom iránti rajongását, mióta a 2024-es budapesti olimpiai pályázatot vezette.

"Bár a pályázatot visszavonták, az ő elkötelezettsége és lelkesedése megmaradt, és mindvégig biztos kézzel segítette többek között az idei, kiugróan sikeres budapesti atlétikai világbajnokság előkészítését és megvalósítását. Új szerepkörében, NOB-tagként is komoly érték lesz az olimpiai mozgalom számára, várom a közös munka folytatását" - jelentette ki a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke.

Fürjes legutóbb a budapesti atlétikai világbajnokság szervezőbizottságának társelnöke volt és jelenleg is tagja a 2032-es brisbane-i ötkarikás játékokat előkészítő NOB-bizottságnak.

Korábban Schmitt Pál volt állandó tagja Magyarországról a NOB-nak, de ez tiszteletbeli tagsággá változott a sportvezető 80. életévének betöltésével 2022-ben, Gyurta Dánielt pedig nyolc évre választották be a sportolói bizottságba, mandátuma a jövő évi párizsi olimpiával lejár.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fürjes Balázs állandó NOB-tag lett (VARGA.MONIKA)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást