Nyitókép: Illyés Tibor

Az alapkérdés: ki tudja pótolni Willi Orbánt

Infostart
2023. október 14. 12:20
Nagyon fontos, de nem sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőt játszik ma este a magyar labdarúgó-válogatott a szerbekkel a Puskás Arénában. Ha nyer, vagy akár, ha pontot szerez, óriásit lép a németországi 24-es döntő felé. Ha vereséget szenved, bőven lesz még javítási lehetősége.

A két válogatott szeptemberben találkozott egymással Belgrádban. Akkor a szerbek jól kezdtek, egy – a mi szempontunkból balszerencsés – öngóllal előnybe kerültek, majd néhány további percben óriási fölényben játszottak. Ám a magyar csapat nem zuhant össze, s még az első félidőben fordított. A második játékrész megint a szerbeké volt, de az eredmény – részben Dibusz Dénes bravúrjainak is köszönhetően – nem változott (2-1-re nyert a magyar válogatott).

A csoport következő játéknapján a magyar csapat szabadnapos volt, így a két reális üldöző, a szerb és a montenegrói legénység, egyaránt három-három pontot szerezve, megközelítette a mieinket. Megelőzni nem tudta. Az állás ugyanis az utolsó négy játéknap előtt a következő: 1. Magyarország 10 ponttal (4 mérkőzésből), 2. Szerbia 10 (5), 3. Montenegró 8 (5), 4. Bulgária 2, 5. Litvánia 2 (5).

A mérkőzésszámokból kiolvasható: még mind a négy rivális „pihen” egy fordulót, azaz abban biztosan nem szerez pontot. Ma éppen a montenegrói válogatott, mivel a másik párban, Szófiában, Bulgária és Litvánia találkozik.

A magyar válogatott szempontjából fontos és sajnálatos változás a belgrádi találkozóhoz képest, hogy a védelem pillére, Willi Orbán sérülése miatt nem játszhat. (Nem csak ezen a találkozón, hanem a hátralévő további selejtezőkön sem.) Mindez nagy veszteség, vele sokkal erősebb a védelem, rutinja, higgadtsága (no, meg a futballtudása) aranyat ér. Nem ok nélkül vélik elemzők úgy, hogy játéka olyan szintre fejlődött, hogy a német válogatott bármelyik középhátvédjével felveszi a versenyt.

Nehéz elképzelni, hogy Marco Rossi emiatt megváltoztatná a megszokott felállítási rendet, így minden bizonnyal választ valakit a csehek ellen hibázó, de a korábbi találkozókon jól teljesítő Lang Ádám és az utóbbi időben formájában visszaesett, de a válogatott biztos pontnak számító Szalai Attila mellé. Talán a legkézenfekvőbb megoldás Botka Endre beállítása lenne, ugyanakkor a Ferencváros védője nincs igazán játékban, 89 percet játszott eddig a bajnoki szezonban. Igaz, a DVSC ellen már 45 percet vállalt.

Ha nem akar újoncot avatni a kapitány (Mocsi Attila, Szalai Gábor, s gyakorlatilag Balogh Botond), kínálkozik még egy lehetőség: Nagy Ádám visszavonása a védelembe. Ennek hátulütője a pisai középpályás fejjátékának gyengesége, s az, hogy ezen a poszton még fontos mérkőzésen nem játszott, előnye viszont kétségbe vonhatatlan játékintelligenciája.

A további posztokon valószínűleg marad a belgrádi csapat, Dibusz Dénes, Lang Ádám, Szalai Attila, Négo Loic, Styles Callum, Kerkez Milos, Sallai Roland, Szoboszlai Dominik és Varga Barnabás. Ha Nagy Ádám hátralép a középpályáról, következhet a csehek elleni változat: a Fehérvárban jó formában, gólerősen játszó Kalmár Zsolt is szerepet kaphat.

„A felkészülésünk ugyanúgy zajlott, mint a korábbi mérkőzések előtt. Továbbra is az Európa-bajnoki részvétel kiharcolása az első számú feladat, ehhez a soron következő három mérkőzésen hat pont megszerzését tűztük ki célként. Meg kell akadályoznunk a szerbek támadásait és a saját alapelveink szerint kell futballoznunk, amikor a labda nálunk van. Harcos, félelem nélküli játékot szeretnénk bemutatni! Elbizakodottságról szó sincs a csapaton belül. Ugyanakkor a közönségünk véleményem szerint nagyra értékeli azt a szemléletet, amellyel játékosaink rendre futballoznak a tétmérkőzéseken. Nem félnek a megmérettetésektől, adott esetben a harctól, és bátran, félelem nélkül lépnek pályára bármelyik ellenféllel szemben” – mondta Marco Rossi szövetségi kapitány.

A mérkőzés ma este 20.45-kor kezdődik.