Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Sós Csaba: Milák Kristóf szenved

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2023. szeptember 23. 13:00
A tervek szerint az olimpiai bajnok Milák Kristóf már az egy hónap múlva esedékes budapesti Világkupa-versenyen medencében lehet - jelezte az InfoRádióban Sós Csaba szövetségi kapitány. Arról is beszélt, hogy januártól elsősorban az olimpiai A-szintes versenyzők kapnak támogatást.

Több változás jön a magyarországi élvonalbeli úszásban, több versenyre lehet számítani, ráadásul rangos, nemzetközi versenyekre; a magyar bajnokságok is idomulnak a világtrendhez, egyrészt áprilisról nyárra kerül, másrészt számonként nem kettő, hanem három úszás lesz, előfutam, középdöntő és döntő, ám így is négynapos marad, nem lesz hosszabb – közölte Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya.

Részletekben "nem akart elveszni", annyit azonban elárult, az ob-döntőben már csak négy úszó szerepel majd, a középdöntőkben úsznak nyolcan.

Még az sem körvonalazódott pontosan, hogyan viszonyul ez az olimpiai szerepléshez.

"Meglátjuk. Június 23-án van az utolsó versenynap, és addig lehet olimpiai A-szintet úszni. Egyrészt ott véglegesen eldől, hogy ki az, aki részt vehet az olimpián, ki nem. A másik, hogy vannak védett úszók, azoknak a felkészülését segíti a verseny, a formába hozás eszköze, emlékeztetnék rá, hogy annak Idején Darnyi Tamás ilyen helyzetben végigúszta az összes versenyszámot 50 m melltől 1500 m gyorsig, de Egerszegi Krisztinát is megtalálni mellúszóként országos bajnokságokon dobogón" – idézte fel a kapitány.

Addig azonban még nagyon sok verseny lesz. Nemsoká jön a berlini Vk-verseny néhány magyarral, aztán jön Athén, Budapesten viszont olyanok is ott lehetnek, akik nem tartoznak a válogatotthoz. Erről Sós Csaba azt mondta, az úszók októberben ebből "érzékelhető pénzt" fognak keresni, a másik: épp a felkészülést szakítja meg, kvázi színesíti egy ilyen viadal, ennek "minden úszó örül".

Milák Kristóffal kapcsolatban "jelentős eltérésnek" nevezte, hogy korábban le sem ment az uszodába, most pedig lemegy és úszik.

"Szenved, ez egészen biztos, reméljük, minél hamarabb visszarázódik a rendes kerékvágásba, azt remélem, Budapestre már eljuthat arra a szintre, hogy ő is versenyezhessen."

Jövő februárban Dohában pedig világbajnokság lesz, az ottani kerettel kapcsolatban azt mondta, "valószínűleg az olimpiai A-szintesek úszhatnak", rajtuk kívül pedig a váltó kvalifikációja lesz szempont az olimpiára.

A válogatottba kerülés nem szigorodik, de azt Sós Csaba tisztázta, aki olimpián az időeredménye alapján indulhat, az kap majd támogatást az ötkarikás játékokra való felkészüléséhez.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Úszás - Sós Csaba az új szezonról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást