Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Sztanyiszlav Csercseszov: most sem értem, mi történik a Fradinál

Infostart
2023. szeptember 12. 15:10
A magyarországi munkájáról is beszélt egy interjúban az FTC nemrégiben menesztett futballedzője, sőt kitért utódja eltávolítására is.

Sztanyiszlav Csercseszovnak a feröeri Klaksvík ellen elveszített Bajnokok Ligája-selejtező után kellett távoznia a Ferencváros futballcsapatától. Az orosz edző most egy interjúban emlékezett vissza a magyarországi munkájára.

Mint a Sportal írja, Csercseszov nem titkolta, kapott ajánlatot Szaúd-Arábiából, ő azonban mivel akkor még a zöld-fehérek edzője volt, nemet mondott. "Jött egy ajánlat Szaúd-Arábiából, de vannak elveim. Én akkor a Ferencváros vezetőedzője voltam. Voltak céljaink, amelyeket kitűztünk. Ezért egyáltalán nem voltak kétségeim a döntésemet illetően" – mondta.

A szakember azt is elárulta, eredetileg nem arról álmodott, hogy Magyarországon dolgozzon, de meggyőzte a Ferencváros vezetősége. "Megértettük egymást. És ami a legfontosabb, a céljaink egybeestek – ők elsők akartak lenni, és én is. Nem az a lényeg, hogy hol és mennyiért, hanem az, hogy kivel. Továbbra is ezekkel az elvekkel dolgozunk, semmi sem változott. Egyedül nem teszek semmit; aki szükségesnek látja, az megtalál" – jelentette ki.

A menesztéséről azt mondta, igyekszik szakmailag is átgondolni a történteket, szerinte jó csapatot épített, és az Üllői úton töltött egy év sok elgondolkodtatót adott neki. Időközben már a Csercseszovot a kispadon követő korábbi segítője, Máté Csaba sem maradhatott a kispadon, noha tízből kilenc meccset megnyert a csapattal, és az Európai Konferencialiga főtáblájára is bejutott vele a Fradi, mégis a múlt héten Dejan Stankovic váltotta a magyar edzőt.

"Nem tudom, miért történt ez. Örülök, hogy ezek szerint a csapat készen állt. Értelmezésem szerint minden edzőnek időre van szüksége, hogy mindent megértsen, gondolkodjon a történtekről. Nem tudom, hogy én megértettem-e már, ami a Fradinál történt" – mondta Stanyiszlav Csercseszov.