Nyitókép: MTI/AP/Thanászisz Sztavrakisz

Guardiola: nem lesz ünneplés, „még egy korty alkohollal sem”

Infostart / MTI
2023. augusztus 17. 10:20
Az európai Szuperkupa-győztes Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint egy ilyen kiegyenlített összecsapás az idénynek ebben a szakaszában olyan, mint a pénzfeldobás.

Josep Guardiola a szerdai pireuszi találkozót követően – amin a Bajnokok Ligája-győztes csapata 1–1-es döntetlent játszott az Európa-liga címvédőjével, a Sevillával, majd tizenegyesekkel 5–4-re nyert – kiemelte, együttesének fontos volt a győzelem azután, hogy az Arsenallal szemben másfél hete ugyancsak büntetőpárbajban kikapott az angol Szuperkupáért rendezett meccsen.

Kiemelte az egyenlítő gólt szerző Cole Palmert, aki szerinte a találatán kívül azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy karakteresen játszott. Ugyancsak dicsérte kapusát, a brazil Ederson Moraest, akinek a bravúrjaira szükség volt a második félidő elején, hogy a City meccsben maradjon.

„Ha a Sevilla megszerezte volna második gólját, lehetetlen lett volna visszajönni”

– ismerte el.

Bár a City jórészt meddő fölényt alakított ki, Guardiola csak a második félidő elején látott problémákat, a veszélyes sevillai támadások után szerinte megint sokat passzoltak, és úgy nézett ki, a Manchester City lesz képes megnyerni a mérkőzést.

„Nem volt kilencven percnyi tökéletes játék, de a Sevilla tapasztalt csapat” – vélekedett a katalán tréner, aki jelezte, ünneplés nem lesz, „még egy korty alkohollal sem”, egyúttal ironikusan köszönetet mondott a Premier League-nek, hogy vasárnap vagy hétfő helyett már szombaton játszanak a Newcastle-lal.