Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Nagy a baj Debrecenben, bojkottot hirdettek a drukkerek

Infostart
2023. július 18. 11:37
Nem hajlandók szurkolni a debreceni kézilabdás lányoknak a helyi ultrák. Azt kifogásolják, hogy másik helyre kell költözzenek a Hódos csarnokban.

A debreceni ultrák nem értenek egyet a Hódos sportcsarnok megváltoztatott ülésrendjével - írja a haon.hu. Mint ismert a debreceni női kézilabdacsapat indulhat a Bajnokok Ligájában, és ezek után a klubvezetés más helyet jelölt ki nekik a teremben.

A klub, a DVSC Schaeffler szerint az új helyről egyeztettek a szurkolókkal. Úgy látják, hogy "a szurkolók mindenben partnerek voltak, amiért a klub külön köszönetét fejezte ki. A megbeszélés után az a döntés született, hogy a debreceni ultrák új helyről biztatják a csapatot, azaz a B-szektorból az A jelölésű szektorba költöznek, így a Baksay Sándor utca felőli oldalon a B, C és D-szektorokba is helyre szóló jegyeket, bérleteket lehet venni".

Az A-szektorba, valamint a karzaton található K-szektorba, illetve a hosszanti szektorok feletti részekre nem helyre szóló, álló jegyeket árusít a klub.

Ezzel a változtatással több mint négyszázzal nőtt a legértékesebb helyre szóló jegyek száma

- írták.

Erre reagált az Ultras Debrecen a Facebookon. Sima pénzszerzést látnak a lépés mögött.

Azt írják, hogy ezt a húzást már nem nyelik le "a gőgös vezetőségtől és szervezett formában nem fognak asszisztálni az anyagi érdekeknek, emberi inkorrektségnek". Ezért határozatlan ideig nem látogatják a DVSC női kézilabda mérkőzéseit.

Fotónk egy korábbi DVSC-mérkőzésen készült.