Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Gyulay Zsolt: különös kihívás előtt áll a Hungaroring

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2023. július 10. 07:37
Nem látszik majd a Forma–1-es Magyar Nagydíjon a közművek hosszú hónapig tartó felújítása – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. Arról is beszélt, hogy milyen tárgyalások várhatók a száguldó cirkusz jogtulajdonosával.

"A legfontosabb, hogy a szerződéshosszabbítás újratárgyalásán már túl vagyuk, és remélhetően az idei Magyar Nagydíj alkalmával alá is tudjuk írni" – fogalmazott a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, emlékeztetve, hogy a szerződésbe bele kell foglalni azokat a konkrét „sarokköveket”, amelyek a 2024-es, 2025-ös és 2026-os Magyar Nagydíjon várják majd a Forma–1 versenyzőit.

Különös kihívásnak nevezte, hogy úgy kell majd minden évben levezényelniük a futamokat, hogy közben semmi ne érződjék abból, hogy a pálya átépítés alatt van; a paddock kiszélesítése, valamint a főlelátó átépítése három évig is eltarthat.

Azzal kapcsolatban, hogy az Osztrák Nagydíj szerződését időközben 2030-ig meghosszabbították, Gyulay Zsolt úgy fogalmazott, hogy magyar szempontból az ausztriai verseny „bebetonozása” teljesen jó, noha ehhez szerinte kétség sem fért, miután a Red Bull Ringnek F1-es csapata is van, ráadásul gazdaságilag is nagyon erősek. Hozzátette: tudvalevő, hogy

hosszú távon hat európai futam fog maradni, amiben remélhetőleg Ausztria és Magyarország is benne lesz.

Az elnök-vezérigazgató arra számít, hogy az idei, várhatóan telt házas Magyar Nagydíjon – a hagyományokhoz híven – nem az esélyes fog nyerni.

Az átépítési munkálatokról Gyulay Zsolt azt mondta, a közművek felújítása nagyon jól halad, nagyon konstruktív a kivitelezővel a kapcsolatuk. „Az, hogy néhány helyen át van fúrva a pálya, és munkálatok zajlanak, nem fog látszani a futam alatt” – jelentette ki, és hozzátette, a Hungaroring felújítása „létszükség”, miután az infrastruktúra közművesítése szocialista nagyvállalatok „keze munkája” a nyolcvanas évekből.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gyulay Zsolt a Magyar Nagydíjról és a Hungaroringről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást