Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Szoboszlai Dominik két elitklub érdeklődéséről beszélt

Infostart
2023. május 30. 10:32
Szombaton Német Kupa-döntőt játszik az RB Leipzig középpályása, aztán jönnek az Eb-selejtezők.

Az idei utolsó bajnokija után, de még az Eintracht Frankfurt elleni Német Kupa-döntő (szombat, 20 óra) előtt készített interjút az Index az RB Leipzig magyar középpályásával.

Kezdésként a gyerekkora került szóba, mint mondta, nem volt átlagos a futball miatt, de erre csak idősebb fejjel jött rá. Egy példa: neki

újév napjának reggelén 7.50-kor jött a busza,

felült és ment edzésre. „Nem hiszem, hogy sokan elviselték volna azt, amit én elviseltem” – mondta Szoboszlai Dominik.

Felidézte, hogy 15 évesen nyelvtudás és a családja nélkül költözött ki Salzburgba az akadémiára, „ez mentálisan vagy megesz, vagy megerősít”. Vele nyilvánvalóan az utóbbi történt, amit így nyugtázott: „kibírtam, úgyhogy megerősített”. Voltak nehéz pillanatok, de tisztában volt vele, hogy nem szabad hazamennie, mert akkor az addig beletett munka megy a kukába. „Akkor jöttem rá, hogy én ezt akarom, és mindegy, hogy milyen nehéz.”

A kudarcot máig nehezen dolgozza fel – vallotta be Szoboszlai Dominik.

„Tizennégy éves koromig szinte minden edzésen sírtam, ha kikaptam, mert nem tudtam veszíteni. Én utálok veszíteni. Nagyon mérges tudok lenni, ha valaki máson múlik, hogy én veszítek. Apa tanította ezt meg nekem, mert ő soha nem hagyott engem semmiben nyerni. Ha futóversenyeztünk, addig kellett futnom, amíg el nem fáradt, és le nem győztem. Ha fociztunk, addig nem adta oda a labdát, amíg el nem vettem, vagy telibe nem rúgtam, és akkor nézett rám csúnyán. Akkor meg én mentem el onnan, mert féltem. Szóval nekem soha nem adott oda semmit, és soha nem nyerhettem ellene, mert hagyta volna. Valójában emiatt tanultam meg azt, hogy nagyon sokat kell küzdeni ahhoz, hogy nyerjek, mert nyolcévesen apámat nem fogom tudni megverni semmiben” – mondta a lipcsei középpályás.

Kétszer annyi játékidőt kapott a szezonban, mint egy évvel korábban, 45. tétmeccse lesz a Német Kupa-döntő. Kiderült, hogy amikor a korábbi lipcsei vezetőedzőjének, Domenico Tedescónek elmondta, hogy 21 évesen többet szeretne játszani, mondja meg, ha nem ilyen típusú játékosra van szüksége, akkor ő ki is mondta, hogy így van. Számára a negyedik volt a posztján, négyből. Marco Rose váltotta a poszton, ő régóta ismeri, egyből a rangsor élén találta magát. 16 éves korában Rose tette helyre, méghozzá igen keményen, amikor egy jól sikerült meccs után azt hitte, övé a világ. Hetekre a tartalékokhoz vezényelte.

Szóba került egy másik Marco is, Rossi. Szoboszlai Dominik kiemelte, hogy a magyar válogatott olasz szövetségi kapitánya 21 évesen csapatkapitánnyá tette.

Jürgen Kloppot, a Liverpool német vezetőedzőjét nevezte a leginspirálóbb edzőnek, azt mondja, különleges élmény lenne vele dolgozni, de José Mourinhóval (As Roma) is.

„Az is ritka, hogy valakinek egy lehetősége adódjon a futball legmagasabb szintjén, nemhogy kettő.

Meg kell fontolni minden lehetőséget. (...) A mérleg egyik serpenyőjében egy jó Leipzig van, egy olyan edzővel, aki bízik bennem, és olyan társakkal, akik befogadtak és szintén hisznek bennem. Ennél egyetlen futballista sem vágyhat többre. Ez egy egészen extra helyzet. Ugyanakkor a másik oldalon ott van az a kérdés, ha most léphetek egyet Európa top öt-hat klubja felé, akkor mondjak nemet a kihívásra? Sosem voltam ilyen típus! Nagyon jó helyzetben vagyok, hiszen fantasztikus klubban játszhatok. Azt viszont nem akarom, hogy tizenöt év múlva úgy kelljen visszatekintenem a karrieremre, hogy nem hoztam ki belőle a legtöbbet” – mondta.

Arról is beszélt, hogy miután csapatkapitány lett a válogatottnál, készítettek közösen egy házirendet. Ez arról szól, hogy „amikor Telkiben vagyunk, tényleg ne legyen az, hogy esetleg valaki elkésik egy megbeszélésről, mert semmi más dolgunk nincs, mint a focira koncentrálni, és ránézni a telefonunkra, hogy mikor van videózás, mikor van edzés, mikor kell menni gyúratni, regenerálódni”.

Az Európa-bajnoki selejtezőben júniusban előbb Montenegróval játszik a válogatott idegenben, majd jön Litvánia a Puskás Arénába. Szerinte ki-ki meccs lesz a montenegrói. De egyelőre a legfontosabb feladat a szombati Német Kupa-döntő.