Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Megszületett a döntés Kenderesi Tamás doppingügyében

Infostart
2023. május 18. 15:30
Lapinformáció szerint vétkesnek találták doppingügyében az olimpiai broznérmes úszót, aki fellebbezett a döntés ellen.

A Mandiner információi szerint megszületett az elsőfokú döntés a több magyar sportolót, köztük az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamást is érintő doppingügyben. A 26 éves úszó ellen azután indult meg az eljárás, hogy Kenderesi biológiai útlevelének vizsgálata során a WADA-akkreditált osztrák laboratórium szakértője eltéréseket talált a korábbi hematológiai paramétereihez képest.

Az adatokat különböző, egymástól függetlenül dolgozó hematológus szakemberek is megvizsgálták, majd lezajlott a több körös bizonyítási eljárás. Ennek eredményéről Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) ügyvezetője úgy fogalmazott, „a WADA-szakértők ezután is masszívan fenntartották a véleményüket”.

Az elsőfokú döntés részletei egyelőre nem ismertek, de a lap úgy tudja, legvalószínűbb, hogy a sportoló kér majd jogorvoslatot az ügyben, és ebből arra lehet következtetni, hogy a sportolót elmarasztaló döntés születhetett.

A döntéssel szemben mind a sportolóknak, mint a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek, mind a Nemzetközi Úszószövetségnek joga van fellebbezni. Ebben az esetben a Nemzetközi Sportdöntőbíróság fog dönteni.

Az üggyel kapcsolatban még nem szólalt meg sem Kenderesi Tamás, sem a Magyar Antidopping Csoport.

Az olimpiai bronzérmes úszó hosszas hallgatás után április 19-én beszélt a nyilvánosság előtt, amikor egy hosszú nyílt levélben ismerte el, hogy doppingeljárás folyik ellene, de ebben is kijelentette, hogy tiltott anyagot, tiltott módszert nem alkalmazott, és doppingvétséget sem követett el. Jelezte azt is, hogy minden fórumra elmegy igaza bizonyításáért, ezért is feltételezhető joggal, hogy fellebbez a marasztaló döntés ellen.

A nyílt levél után megszólalt Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya, és közölte, szerinte ártatlan Kenderesi Tamás. Meg vagyok győződve arról, hogy igazat mond és ártatlan" – mondta a kaposvári országos bajnokságon. A szakember megjegyezte, Kenderesi az eljárás miatt nem versenyezhet, és komoly veszélyben van a karrierje, ha évekre eltiltják, akkor gyakorlatilag vége a pályafutásának.