Nyitókép: Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images

A Manchester City egyszerűen más nívón játszott, mint a Real Madrid

Infostart
2023. május 17. 21:00
A Manchester City – az első félidőben parádézva – 4-0-ra legyőzte a címvédő Real Madridot, visszavágva ezzel a tavalyi elődöntőben elszenvedett vereségért. Pep Guardiola együttese bejutott a Bajnokok Ligája 2022–2023-as kiírásának döntőjébe, ahol az Internazionaléval találkozik majd.

(A mérkőzést élőben tudósítottuk, ezt a cikk második felében visszaolvashatja.)

A múlt keddi, madridi 1-1-es döntetlen után a lehengerlően kezdő Manchester City a portugál Bernardo Silva duplájával már a szünetben 2-0-ra vezetett, a második félidőben a brazil Militao öngólja és a világbajnok argentin Julian Alvarez találata tette biztossá a City történetének második BL-finálés szereplését.

A június 10-i, isztambuli döntőben az angol gárda ellenfele az 1964-ben, 1965-ben és 2010-ben diadalmaskodó Internazionale lesz, amely kettős győzelemmel búcsúztatta a városi rivális AC Milant.

Az élő tudósítás - a mérkőzés eseményei

A Manchester City összeállítása: Ederson – Walker, R. Dias, Akanji – Stones, Rodri – Gündogan, De Bruyne – B. Silva, Haaland. Grealish.

A Real Madridban, Ancelotti elmondása ellenére, Rüdiger mégsem kezd, visszakerült Éder Militao a tizenegybe. A névsor: Courtois – Carvajal, Militao, Alaba, Camavinga – Valverde, Kroos, Modric – Rodrygo, Benzema, Vinícius Júnior.

A találkozót a lengyel Szymon Marciniak dirigálja, ő vezette decemberben, Katarban a vb-döntőt.

Nagyon intenzíven kezdett a Manchester City, az első tíz perc legnagyobb helyzetében Rodri betört a tizenhatoson belülre, de nyolc méterről a kapu mellé lőtt.

A 12. percben Stones a kapu mellé lőtt. A következő percben Grealish beemelt labdáját Haaland négy méterről fejelte kapura, Courtois remekül helyezkedett, kivédte.

Az első negyedórában 79 százalékban birtokolta a labdát a City.

Egyelőre a Madrid egyáltalán nem tudja birtokolni a labdát, húsz perc alatt egyszer sem tudták háromszor egymáshoz passzolni.

A 21. percben Haaland megint négy méterről fejelt, túlugorva Camavingát, Courtois megint védett. Ez talán még nagyobb (még tudatosabb) védés volt, mint az első.

A 23. percben Kevin De Bruyne álompasszal hozta helyzetbe Bernardo Silvát, aki megvárta, amíg Courtois elmozdul, aztán a kapu bal oldalába vágta a labdát, 1-0

Nick Potts/PA Images/Getty Images

A 34. percben Toni Kroos 25 méterről lőtt – ez volt a Madrid első kísérlete – a labda a lécről pattant ki.

A 36. percben Rodri passza után Gündogan helyzetből lőtt, azt még blokkolták a védők, de Bernardo Silva, némi túlzással állóhelyzetből, a kapuba fejelte a labdát, 2-0.

Passzolgatás után Akanji lőtt, ez volt a 13. lövése a Citynek a félidőben. Óriási fölény.

A második félidő elején kicsit változott a játék képe, többet birtokolta a Madrid a labdát, mint korábban. Az 50. percben David Alaba 25 méteres szabadrúgása után Éderson a léc alól kitolta a labdát.

Kiegyenlítettebbé vált a játék, de a City támadásai magukban hordják a veszélyt. Nem szólva arról, hogy az angolok a 3-1-es összesített állással kényelmes helyzetben vannak.

Gündogan sarokkal hozta helyzetbe Haalandot, aki lőtt, de a belga kapus megint kifogott rajta.

Megvan a City harmadik gólja. A 75. percben De Bruyne szabadrúgásból ívelt középre a bal oldalról, Éder Militao rosszul ért hozzá, saját kapujába juttatta a labdát. 3-0, összesítésben 4-1.

Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)

Egy percen keresztül futballozott a Real Madrid a Manchester City kapuelőterében, Dani Ceballos lövését Éderson vetődve kivédte.

A 92. percben két cserejátékos összjátéka hozta az utolsó gólt, Phil Foden átadását Álvarez lőtte a kapuba (nyitóképünkön).

A Manchester City, különösen az első félidőben nagyszerűen futballozva, 4-0-ra győzött, s 5-1-es összesítéssel bejutott a Bajnokok Ligája isztambuli döntőjébe. Ellenfele az Internazionale lesz.