Nyitókép: MTI/EPA/Adam Vaughan

A City és a crescendo, meg a kék árny a visszapillantóban

Infostart
2023. április 23. 17:01
A Manchester City szombaton – mondhatni a várt könnyű győzelmet aratva a bajnoki piramisban a második osztályhoz tartozó Sheffield United ellen – bejutott az FA-kupa döntőjébe. Egy nappal korábban az Arsenal csak döntetlent játszott az Emiratesben az utolsó helyezett Southampton ellen. Pep Guardiola együttese a vesztett pontokat tekintve immár a legjobban áll a Premier League-ben. Következő mérkőzése, szerdán, az Arsenal elleni csúcsrangadó lesz, Manchesterben.

A BBC már szombat este felvetette, de azóta több más forrásban is felbukkan az alapgondolat: a Manchester Citynek, mostani formájában, jó esélye van a triplázásra. A brit közszolgálati portál e témával foglalkozó cikkét olvasók szavazhattak is, hány trófeát nyer a tavasz hátralévő részében a City. A nulla a legrosszabb verzió, a három jelenti immár azt, hogy mindent (értsd: bajnokság, FA-kupa, Bajnokok Ligája) visz. 83 százalék úgy gondolja, hogy legalább kettőt. (41 százalék kettőre, 42 százalék háromra „számít”.)

Szinte napra pontosan három hónappal ezelőtt, miután a City 0–2-ről fordítva 4–2-re megverte a Tottenhamet, Guardiola nem a remek második félidei játékot, hanem a rossz meccskezdést emelte ki. Akkor hangzott el azóta sokat emlegetett mondta:

„Nincs esélyünk a bajnoki címre, ha így játszunk”. Az Arsenal akkoriban öt ponttal vezetett a City előtt.

A katalán mesternek – mondhatnák klubja hívei – hamarabb kellett volna kifakadni. Mert azóta a City alig-alig botlik.

  • Húsz mérkőzést játszott,
  • csak a Spurs elleni újabb bajnokit bukta el (0–1), és
  • három mérkőzése végződött döntetlenül, a Nottingham Forest elleni bajnoki, valamint a két, egyaránt német csapat, az RB Leipzig és a Bayern elleni idegenbeli BL-mérkőzések. Más kérdés, hogy utóbbi kettő egyáltalán nem befolyásolta a továbbjutást, sőt, Münchenben nem is volt szükség többre. (A lipcsei meg talál kicsit felbosszantotta a visszavágó előtt a City játékosait.)

Október 25. óta (a Ligakupát nem számítva, ott szinte mindig tartalékosan játszott a mostani idényben is a City) a Tottenham elleni 0–1 volt az egyetlen mérkőzése, amelyen nem szerzett gólt.

A BBC vezető futballszakírója, Phil McNulty szerint „a Manchester City kiváló formában tör arra, hogy megismételje a Manchester United híres 1999-es bravúrját, azaz megnyerje a Bajnokok Ligáját, a Premier League-et és az FA-kupát.

Pep Guardiola csapata tökéletes helyzetbe került egy remek hét után, amikor

  • továbbjutott a Bajnokok Ligája-elődöntőbe, ahol a címvédő Real Madriddal találkozik majd, és
  • bejutott az FA-kupa döntőjébe a Sheffield United legyőzésével, a Wembley-ben.

Immár hatalmas kék árny bukkant fel a Premier League-ben vezető Arsenal visszapillantó tükrében, így kerülhet szerdán sorra az Ágyúsok elleni találkozó az Etihad Stadionban.

A Citynek vitathatatlanul soha nem volt nagyobb esélye arra, hogy mindhárom fontos díjat megszerezze, s ezzel teljesítse a Treble-t. Félelmetes, hogy az együttes éppen akkor éri el a crescendót, amikor Guardiola szerette volna.”

McNulty azt sejteti, hogy nem is Arsenallal vívott párharc lehet a legnehezebb. Emlékeztet arra, hogy tavaly a BL-elődöntőben éppen a Real Madrid ellen bukott el a City. De a két tavasz közötti különbség érzékeltetésére kijátszotta az adu ászt: azóta

megérkezett Erling Haaland.

A norvég a 2022–2023-as klubidényben már eddig is több gólt szerzett, mint bárki más korábban egy Premier League-klub tagjaként.