Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Csercseszov szerint ilyen a foci, Bognár keményen odaszólt

Infostart
2023. április 9. 10:40
A Paks egy büntető és egy kiállítás után 3-2-re győzött otthon a címvédő és éllovas Ferencváros ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában.

A hazai csapat sorozatban hatodszor gyűjtötte be a három pontot, az Európa-ligában a nyolcaddöntőig meneteltő Ferencváros pedig a legutóbbi nyolc bajnoki meccséből csak egyet nyert meg.

A mérkőzés után Sztanyiszlav Csercseszov arról beszélt, hogy alapvetően azt látta a pályán, amit elterveztek, de a hibáikat kegyetlenül kihasználták. "Ennek azonban semmi köze a dekoncentráltsághoz" - mondta a szakember. A fradi.hu-n olvasható értékelése szerint a látotthoz hasonló meccsre készültek, tudva, hogy a Paks szeret hosszú labdákkal dolgozni.

"Egy sajnálatos szituációból büntetőt kaptunk, majd egy piros lapot, ennek ellenére is küzdöttünk, de ma nem tudtunk pontot szerezni. Nehéz megmondani, hogy miért nem tudtuk folytatni a megkezdett játékunkat, nyilván erről az ellenfél is tehetett. Nem jelent nyomást, hogy fordulók óta nem nyertünk, ilyen a foci, az összes szerzett pontunkat magunknak köszönhetjük, ahogyan a vesztett pontjainkat is. Örülünk annak, hogy a sérültjeink elkezdtek visszatérni. Küzdünk tovább!"

Sokkal keményebben fogalmazott az M4-nek Botka Endre, a fővárosi zöld-fehérek védője, aki szerint nem a kiállítás vagy a buta 11-esek miatt veszítettek.

"Amit elterveztünk, abból nem sokat tudtunk megvalósítani. Érthetetlen hogy minden meccsen gólokat kapunk. Felelősséget kell vállalni a játékosoknak, ami az elmúlt meccseken nincs meg. Nem érzik annak a súlyát, hogy a Kecskemét egyre inkább jön felénk. Azt hisszük, kimegyünk a pályára és meglesz a mérkőzés. Ezen ideje lenne változtatni ez nem mehet így tovább" – mondta a válogatott védő.

A találkozó után Bognár György, a hazaiak mestere az M4 cikke szerint elmondta, megérdemelten nyertek: meglátása szerint a Fradi frusztráltan játszott, a játékosai rengeteget szabálytalankodtak feleslegesen, többet is ki lehetett volna állítani.

"Látszott, hogy egyénileg jók, de csapat szempontjából nem működtek, idegesek voltak. Csapategységben és mentalitásban jobbak voltunk" - mondta Bognár