Nyitókép: MTI/EPA/Kimmo Brandt

Két Forma–1-es világbajnok is a NASCAR-ban tér vissza

Infostart
2023. március 10. 14:49
Kimi Räikkönen és Jenson Button is rajthoz áll az amerikai gyorsasági sorozatban.

Egymás után érkeztek a bejelentések: előbb a 2007-es Forma-1-es bajnok, Kimi Räikkönen jelezte, hogy tavaly után idén újra nekifut a NASCAR-nak, a finn a csúcskategória, a Cup Series austini fordulóján vezet majd március utolsó hétvégéjén.

Egy nappal később pedig Jenson Button jelentette be, hogy ott lesz a március 26-i austini futamon. Button korábban még semmilyen NASCAR-eseményen nem vett részt, így ez lesz a bemutatkozása. 2009 F1-bajnoka a 15-ös számú, Rick Ware Racing felkészítette Ford Mustangot fogja vezetni.

Az austini Circuit of the Americas klasszikus épített pálya, ráadásul Button jól ismeri, 2012 és 2016 között a Forma-1-gyel is versenyzett itt. Ez lesz Button első, de nem utolsó futama a Cup Seriesben, úgy tervezi, hogy idén összesen háromszor áll rajthoz, Austin után a chicagói, utcai pályás, majd augusztusban az indianapolisi, épített pályás versenyen. A pilóta 2017-ben vonult vissza az F1-ből, azóta hobbiból vezetett, leginkább sportkocsis bajnokságokban.

Kimi Räikkönen 2021 végén, húsz év után vonult vissza az F1-től, akkor kijelentette, hogy nem szeretne már teljes szezont lehúzni egyetlen versenysorozatban sem. A NASCAR azonban annyira izgatta a fantáziáját, hogy nem tudott nemet mondani és 2022-ben egyetlen futam erejéig beült a Trackhouse Racing 91-es számú autójába, de egy karambol idő előtt véget vetett a küzdelmeinek. Kimi Räikkönen ezúttal egy Chevrolet Camaro volánja mögött próbál szerencsét.