Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

A kapitány a Liu-testvérekről: nem kell messzemenő következtetéseket levonni

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2023. március 4. 11:33
Szöulban a jövő hétvégén rendezik a rövid pályás gyorskorcsolyázók világbajnokságát. A magyarok esélyeiről és az eseményt kihagyó Liu-fivérekről is kérdezte az InfoRádió Bánhidi Ákos szövetségi kapitányt.

A magyar csapat pénteken utazott el a vb-re, a kapitány hétfőn megy a versenyzők után. Az időeltolódással is meg kell küzdeniük, de a távol-kelet gyakori versenyhelyszín, szóval ebben megvan a rutinjuk. Sok fog még múlni Bánhidi Ákos szerint az utolsó edzéseken, a végső hangoláson is.

Elmondása szerint a vb majdnem olyan, mint egy világkupa, márpedig azokon jól szoktak teljesíteni, főleg a csapataink, most is bízhatunk bármelyik váltónkban (női, férfi, mix).

Úgy látja, a házigazda nagyon oda fogja tenni magát, pláne úgy, hogy a koreaiaknak nem sikerült valami fényesen a világkupa-sorozat. Fontos, hogy

a vb a szezon lezárója, kérdés, ki hogy tudja mozgósítani az erőtartalékait.

Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a világbajnokság szó extra nyomást helyezhet a résztvevőkre – fűzte hozzá.

„A Liu testvérek által létrehozott eredménycunami teljesen más kritérium. Világbajnokságon negyeddöntős, akár elődöntős, B-döntős helyezéseknek nagyon kell, hogy örüljünk. Amennyiben bármely csapatunk vagy egyéniben bármely versenyzőnk A-döntő környékére keveredik, az már éremosztó” – mondta a kapitány.

Hangsúlyozta: a magyar short track az építkezés fázisában van. Új versenyzőket kell felépíteni Bánhidi Ákos szerint. Majd határozottan kijelentette, hogy

kiemelkedő eredményre Jászapáti Petrának van a legjobb esélye.

Nevetségesnek tartja, ami az olimpiai bajnok Liu testvérek vb-indulása, pontosabban nemindulása körül az elmúlt időszakban zajlott.

„Tudtuk már régóta, hogy Ádó eleve nem szerepel a világbajnokságon az egyéves kihagyás miatt (mivel tavaly később volt valamivel a vb, mint az idén). Hangsúlyozom, biztos sokan megharagudnak rám, de azok haragudjanak is, ez az egész hisztéria” – mondta.

Szerinte nem kell messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy most nem indul Liu Shaolin Sándor, szerinte nincs veszélyben a jövőbeli eredményességük. Bánhidi Ákos nem félti őket: „soha nem féltettem őket, nem olyan gyerekek ők”.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A kapitány a Liu testvérekről: „soha nem féltettem őket, nem olyan gyerekek ők”
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást