Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Varga Zsolt: a cél a fukuokai világbajnoki döntő

InfoRádió
2023. január 4. 21:21
Január 1-je óta a Császár–Komjádi Uszodában készül a magyar férfi vízilabda-válogatott. Az Európa-bajnok horvátok végül nem jöttek el, mert több játékosuk is megbetegedett, így a nemzeti csapat három budapesti élklubbal – a FTC, az OSC és a Vasas – gyakorol ezekben a napokban a megszokottnál zordabb körülmények között. Varga Zsoltot, a válogatott és az FTC szakvezetőjét kérdeztük.

Varga Zsolt sem tartja túlzottan kellemesnek, hogy a 27 helyett 25 fokos vízben kell készülnie a válogatottnak, de lehet ilyen körülmények között is dolgozni. „Nyilván van ilyen tapasztalatuk a játékosoknak, csak amikor hosszú idő után ismét hideg vízben kell edzeni, ahhoz hozzá kell szokni” – magyarázta a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki ezért valamivel rövidebb edzéseket is tart, előre elmondja a parton a tudnivalókat, hogy gördülékenyebb, gyorsabb legyen a munka a medencében, elkerülendő az esetleges megfázásokat.

A szakember jelezte, azzal, hogy a horvát vízilabda-válogatott lemondta a magyar együttes ellen tervezett kétkapus gyakorlást, az elképzeléseihez képest egész másképp alakul az egyhetes programjuk: a hét első felére csúszott a taktikai felkészülés, a hét második felében pedig klubcsapatokkal játszanak. Elmondása szerint az egyesületek maximálisan rugalmasan álltak a kérdéshez, és mindegyikük partner volt abban, hogy a héten váltott edzések legyenek, ami nyilván az ő számukra is jól jöhet a kupamérkőzések előtt.

A 2024-es párizsi ötkarikás játékokra idén először a nyári világbajnokságon lehet kvótát szerezni, a fukuokai viadalról az első kettő biztosítja a helyét az olimpián. Varga Zsolt szerint nem vitás, a döntőbe jutás a cél. Megjegyezte: ma még talán „fejvakarós”, hogy mindez hogyan is lesz meg, de nyilván sok koncentrált munkával teljesíthető. Illetve nagyon fontosnak tartja, hogy ha nem is csúcsformában, de legalább fizikálisan rendben legyenek akkora a játékosok.

Varga Zsolt szövetségi kapitány a magyar vízilabda-válogatott edzésén a budapesti Császár-Komjádi Béla Sportuszodában. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Varga Zsolt végül, mint a Ferencváros szakvezetője, a jövő szerdai BL-mérkőzésről úgy fogalmazott, ha nem is jó játékkal, de kötelező hozniuk a három pontot a Spandau ellen. Ebben némi nehézséget jelent, hogy Vogel Soma sérülés miatt nem fog tudni védeni, így a Ferencváros egy kapussal utazik Berlinbe.

Vámos Márton, Vígvári Vendel és Fekete Gergő (b-j) a magyar vízilabda-válogatott edzésén a budapesti Császár-Komjádi Béla Sportuszodában. Fotó:MTI/Illyés Tibor


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Varga Zsolt: a cél a fukuokai döntő!
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást