Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Forma–1: két újabb csapatfőnök is távozik

Infostart / MTI
2022. december 13. 10:23
Januárban távozik Frédéric Vasseur, a Forma–1-es Alfa Romeo istálló csapatfőnöke, aki a jövőben vélhetően a Ferrarinál tölti majd be ugyanezt a posztot. Vált a Williams is.

A csapat kedden közleményben jelentette be, hogy hat év után véget ér a munkakapcsolat a felek között, ezt a legutóbbi szezonban elért hatodik hely zárta a konstruktőrök pontversenyében, ami az elmúlt évtized legjobbja volt az istálló életében.

A 2019-es idény elejétől Alfa Romeo néven induló Sauber istálló a közleményében ugyan nem mondta ki hivatalosan, de szinte biztos, hogy a francia sportvezető a Ferrarihoz igazol, hiszen úgy fogalmaztak, hogy "egy nem túl távoli gyártó munkacsoportjában szép jövő áll előtte".

A Ferrarinál november végén jelentették be Mattia Binotto távozását és már akkor is Vasseur volt - a sajtó szerint - az első számú utódjelölt.

Elhagyja a Williams Forma–1-es csapatát annak eddigi vezérigazgató-csapatfőnöke, Jost Capito, ahogyan François-Xavier Demaison technikai igazgató sem folytatja tovább a munkát – közölte váratlan, hétfő esti közleményében a grove-i alakulat.

Capito 2021 júniusában vette át az irányítást a Williamsnél, miután fél évvel korábban kinevezték vezérigazgatónak. Ezt megelőzően a Jordan és a McLaren F1-es csapatánál is megfordult, továbbá a Ford rali-világbajnoki és a Volkswagen motorsportprogramjában volt érdekelt.