Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Szikora Melinda: nehéz dolgunk lesz, mindent bele kell adnunk

Infostart
2022. november 13. 16:15
A kapus Szikora Melinda szerint a magyar női kézilabda-válogatott hétfői ellenfele, Svédország még összetettebb játékot játszik az Európa-bajnokságon, mint Norvégia és Dánia.

"A norvégok inkább a betörésekre és a beállójátékra építettek, a dánok már elengedtek egy-két átlövést, a svédek pedig még többször vállalkoznak kintről, ráadásul elég eredményesen, vagyis még összetettebb játékot játszanak, mint az előző két skandináv csapat" - nyilatkozta vasárnap Szikora Melinda, a német Bietigheim kapusa (képünkön).

A magyarok a csoportkörben előbb 33-28-ra nyertek Svájc ellen, majd Horvátországtól 21-18-ra, a címvédő Norvégiától 32-22-re kaptak ki Ljubljanában, így pont nélkül jutottak a középdöntőbe, ahol 29-27-es vereséget szenvedtek Dániával szemben. Ennek ellenére matematikai esélyük még maradt a csoport negyedik helyének megszerzésére, ami a magyar szövetség által célként meghatározott nyolc közé kerüléshez kell. Szombaton szabadnapos volt a csapat, amelynek hétfőn 20.30-tól Svédország, majd szerdán 15.30-tól a társházigazda Szlovénia lesz az ellenfele.

Szikora szerint a svédekre jellemző, hogy nem csak betörésekkel operálnak, hanem vannak nagy lövőik is, akik komolyan el tudják engedni kívülről is a labdát. Mint kifejtette, az irányítójuknak nagyon jó keze van, elég színesen is lő, úgyhogy fel van adva a lecke a magyar védelemnek és a kapusoknak is, hogy ezeket jól meg tudják szűrni.

"Nagyon komoly, jó fizikumú csapattal találkozunk, amely szintén gyors, ezért sok támadást fog vezetni. Óriási embereik vannak, nagyon nehéz dolgunk lesz, ezért fontos, hogy az elejétől lelkesedjünk, és próbáljuk minden akciójukat megállítani" - magyarázta Szikora.

A kapus elárulta, tisztában vannak vele, hogy matematikai esélyük még van az előrelépésre, hiszen követik az eseményeket, de csak a hétfőn 20.30-kor kezdődő meccsre szabad összpontosítaniuk.

"A maximumot ki kell adnunk magunkból, hogy úgy jöhessünk le a pályáról, mint a dánok és a norvégok ellen, hogy mindent megtettünk, és akkor remélem, végre szerzünk két pontot" - nyilatkozta.

A magyarok a szombati szabadnapon a Bledi-tó körül kirándultak, a svédek viszont rangadót játszottak a címvédő norvégokkal, és bár 27-25-re kikaptak, a mezőny legeredményesebb játékosát ők adták, mivel Jenny Carlson 14 kísérletből kilenc gólt dobott.

Szikora elmondta, nagyon elfáradt a norvégok és a dánok elleni meccsen, ezt leginkább utóbbiak ellen a második félidőben érezte, hiszen óriási iramot diktált mindkét skandináv csapat.

"Fizikailag kimerültnek éreztem magamat, ezért nagyon jól jött a pihenő, egy kicsit frissíteni tudtam" - mondta a kapus, aki eddig 93 lövésből húszat védett.

Hozzátette, benne van a pakliban, hogy elveszíti a korábbi ritmust a válogatott, de ez csak a játékosokon múlik, mert ha ugyanúgy lelkesednek az első percektől kezdve, mint a norvégok és a dánok ellen, akkor vissza fog jönni a játékuk.

A balszélső Korsós Dorina felidézte, hogy nagyszerű volt a bledi kirándulás, hiszen "egy kicsit ki tudtunk kapcsolni, sokat beszélgettünk". Vasárnap (ma) délelőtt újabb csapatprogram várt a keretre, amelyet három részre osztottak, a verseny lényege pedig az volt, hogy a belvárosban nevezetességeket kellett megtalálniuk, és ott feladatokat megoldaniuk. Néhány svéd játékossal is összefutottak, a győri Linn Blohm például a folyóparton lévő ócskapiac kínálatára volt kíváncsi.

"Volt három napunk pihenni, és készülni rájuk. Nagyon gyors kézilabdát játszanak, sok cselezéssel és átlövéssel. Nagyon egyben kell lennie a védekezésünknek, hogy meg tudjuk törni őket" - vélekedett a román Rapid Bucuresti légiósa.

Hozzáfűzte, Jenny Carlsonra külön készülnek, mert szombaton a norvégok ellen nagyon jól cselezett, sok gólt lőtt átlövésből is, nagyon jó passzokat adott, nagyon jó szituációkba hozta a csapattársait.

Bár a három szabadnapot kihasználva a legutóbbi, Dánia elleni mérkőzésen szinte csak az alapcsapat volt a pályán a magyaroknál, Korsós arra számít, hogy hétfő este ismét mindenki lehetőséget fog kapni.