Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Vári Attila többeket is el tudna képzelni utódjaként, de van egy favoritja

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2022. október 20. 10:00
Néhány hét múlva, minden bizonnyal még novemberben meglesz a Magyar Vízilabda Szövetség új elnöke – jelezte az InfoRádiónak Vári Attila, aki pénteken jelentette be lemondását. A sportvezető a döntése hátteréről azt emelte ki, hogy a következő időszakban szeretné minden energiáját a nemzeti vízilabda-képzési és módszertani központra fordítani.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, múlt pénteken lemondott posztjáról Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke. Akkor úgy nyilatkozott, hogy a következő időszakban szeretné minden energiáját a nemzeti vízilabda-képzési és módszertani központra fordítani, aminek az alapjait a kollégáival már régen lefektette. A fejlesztési központ kiemelt programja a magyar vízilabdaéletnek, a teljes hazai utánpótlásképzést kívánja nemzetközileg is a legmagasabb szintre emelni.

Vári Attila jelezte, hogy a Magyar Vízilabda Szövetség életében régóta komoly cél, hogy megvalósuljon a központ, ami már az ő 2018-as elnöki programjában is szerepelt, ez a feladat azonban teljes embert kíván. Úgy véli, a mostani időszak jó alkalom erre, hiszen nincsenek világesemények, csak a nemzeti bajnokság kezdődött el. Egy kicsit nyugodtabb időszak van, ezért az átadás-átvétel megtörténhet.

Az elnökként töltött időszakról úgy fogalmazott, 2018 óta nagyon komoly sikereknek lehettünk tanúi. Mint kiemelte, amellett, hogy történelmi sikereket tudhatott magáénak a sportág, a rendezvényszervezésben is kivívták maguknak a nemzetközi elismerést. Összességében úgy érzi, hogy

az egyik legsikeresebb időszakán van túl a magyar vízilabdacsalád.

"Látszik a magyar vízilabda ereje, hiszen utánpótlásszinten az elmúlt években jóformán minden világeseményről érmekkel térhettünk haza, ami azt jelzi, nagyon stabil az utánpótlásképzés, ezáltal pedig biztosítva van a felnőtt csapatok feltöltése és megújítása. A férfiak esetében jó példa erre a spliti Európa-bajnokság, a nőknél pedig a világbajnokság" – jegyezte meg. Ezért úgy gondolja, hogy a felnőtt válogatottaknak ott van a helyük a legjobbak között a párizsi olimpián.

Vári Attila érdeklődésünkre azt is közölte, hogy 15-30 napon belül meglehet a Magyar Vízilabda Szövetségnek új elnöke. A távozó szövetségi vezető az úgy nyilatkozott,

Madaras Norbert alkalmas lehetne utódjának,

bár a döntés végső soron a közgyűlés hatásköre. Megjegyezte, a szövetség alelnökén kívül több másik elnökségi tagot és volt játszótársát is el tudná képzelni a szövetség vezetésére. Mindazonáltal úgy gondolja, hogy Madaras Norbertnek nagy a rutinja, mert egyrészt a Ferencváros vízilabda-szakosztályának elnökeként rengeteg tapasztalatot szerzett, másrészt alelnökként számos világeseményen nagyon komolyan segítette a közös cél érdekében a Magyar Vízilabda Szövetség munkáját.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vári Attila többeket is el tudna képzelni utódjaként, de van egy favoritja
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást