Nyitókép: Karim Benzema ünnepli a Chelsea elleni gólját a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén a londoni Stamford Bridge stadionban 2022. április 6-án. MTI/EPA/Neil Hall

Következik „Karim király estéje”

Infostart
2022. október 17. 15:00
Ma este Párizsban, a Théâtre du Châtelet színpadán adják át a France Football aranylabdáját. Minden korábbinál több kategóriában hirdetnek győztest, de természetesen a legnagyobb érdeklődés az eredeti díjat kíséri: magát az aranylabdát.

Évtizedekre is visszapillantva, akadtak olyan évek, amikor még a szavazás bejelentésének idejéig (akkoriban a France Football keddi lapszámának megjelenéséig) kérdéses volt, ki a győztes. Amúgy mindig akadtak, akik megpróbálták lelőni a poént, vagyis megírni, ki nyert – ebben a La Gazzetta dello Sport és a Marca járt az élen. Korábban mindig egy óriási, hat-nyolc oldalas interjú jelent meg a bejelentés napján a győztessel, ennek készültéről, persze, voltak, akik tudtak, közülük meg olyanok, akik el is árulták.

Az elmúlt években rendszeresen kiszivárog a győztes neve. Karim Benzema idén nagy esélyes, ezt lehetett tudni már szenzációs tavaszi teljesítménye után is. A Marca vasárnap már tényként írta, „Benzema az El Clásicón szerzett góllal ünnepli, hogy hétfőn megkapja az aranylabdát”.

(Photo by Gonzalo Arroyo Moreno/Getty Images)

A La Gazzetta dello Sport sem hagyott kétségeket: „Benzema éjszakája ez: Aranylabda Karim király megkoronázásához.” Aztán azt is írja: „Alig több mint egy év alatt szinte minden megváltozott Karim Benzema számára, aki az otthoni számkivetett státusból a világfutball királyává vált. Az Aranylabdát Zinédine Zidane, az eddigi utolsó francia, aki elnyerte a hőn áhított trófeát, adhatja át neki. Kylian Mbappé viszont lemaradt, valószínűleg még a top 5-ből is kiesett, emiatt kerüli a ma esti párizsi ceremónián való megjelenést. Messi és Neymar sem lesz ott, miután nem kerültek fel a 30 jelöltet tartalmazó listára. Nasszer al-Khelaifi elnök sem megy el, hogy ne lássa a gyűlölt rivális Florentino Pérez elégedettségét. Benzema után a sorozatbombázó Lewandowski, a másik madridista Vinicius, a volt liverpooli Mané és a Real Madrid által a Bajnokok Ligája döntőjében megbüntetett Szalah következhet, még nem ismert sorrendben.”

A France Football hetilappal azonos kiadócsoporthoz tartozó napilap, a L’Équipe meg is mondta, hogy Benzema nyer, meg nem is. Ha a szervező azt publikálja a gála reggelén, hogy Karim Benzema a nagy favorit, abból mindenki ért. Így aztán érdekesebb a L’Équipe következő mondata: „Robert Lewandowski, Sadio Mané és Thibaut Courtois komoly versenytársak.”

Érdekes, hogy

Erling Haaland nevét senki nem emlegeti az élcsoport tagjainak latolgatásakor,

amire lehet az is magyarázat, hogy a zsűri tagjainak – Magyarországról a férfiak esetében Vincze Andrásnak, a Nemzeti Sport labdarúgórovat-vezetőjének, a nőkében Dénes Andrásnak, a női labdarúgás első számú hazai szakírójának – szeptember 5-ig kellett leadni a maguk listáját, értelemszerűen az előző idény történéseinek figyelembe vételével. Haalandot szinte példátlanul Pazar bemutatkozása a Premier League-ben ezért nem emelhette a legjobbak közé.

Az este folyamán átadják a legjobb U21-es játékosnak járó díjat, a Marca szerint – azt követően, hogy tavaly Pedri, a Barcelona középpályása kapta – Gavi kapja a kitüntetést, aki ugyancsak a katalánok játékosa.

A legjobb kapusnak járó Jasin-díjra tíz jelölt van, nehéz elképzelni, hogy ne Thibaut Courtois kapja. Átadják a legjobb góllövőnek járó díjat, a Gerd Müller-díjat (Robert Lewandowski, aki 57 gólt szerzett az előző idényben hivatalos mérkőzéseken a Bayern München és a lengyel válogatott színeiben), a Sócrates-díjat, valamint a legjobb klubnak járó elismerést, alkalmasint utóbbi a Real Madridot illeti majd.

Ugyancsak aranylabdával tüntetik ki az előző idény legjobb női játékosát. A három legnagyobb esélyes az angol Beth Mead, az ausztrál Sam Kerr és a címvédő, az Európa-bajnokságot súlyos sérülése miatt kihagyó Alexia Putellas.

A Spíler 1 beszámolója a gáláról 20.30-kor kezdődik.