Nyitókép: City-Press/Getty Images

Újabb magyar egyezett meg a bukdácsoló német klubbal

Infostart
2022. szeptember 20. 10:28
Peren kívüli közös megegyezéssel zárta le a vitát Petry Zsolt és volt munkaadója, a Hertha BSC. A magyar fociválogatott volt kapusa 6 évig dolgozott kapusedzőként a német klubnál.

A Hertha BSC még 2021 áprilisában azért bontotta fel a magyar edző szerződését, mert „a klub értékrendjével ellentétes nyilatkozatot adott egy magyar napilapnak”. A 20-szoros magyar válogatott focikapus tavaly tavasszal az európai bevándorláspolitikáról is beszélt a Magyar Nemzetben. Később közleményben kért elnézést mondataiért. Akkor komoly sajtóvita alakult ki arról, hogy mit is mondott pontosan.

A magyar edző a kirúgása után német bírósághoz fordult, és a vita a felek peren kívüli közös megegyezésével zárult - tudta meg most a Bors. Petry Zsolt a lapnak azt mondta, az a terve, hogy októbertől beiratkozik egy németországi számítógépes tanfolyamra.

A napokban derült ki az is, hogy 25 év után a Hertha megvált Dárdai Páltól. A Nemzet Sport szeptember elején arról írt, hogy a klub, "egy alacsony hétszámjegyű, millió eurós végkielégítést adott" korábbi játékosának, majd edzőjének.

A Hertha 7 forduló után egy győzelemmel és 3 döntetlennel a 13. a 18 csapatos Bundesligában.

Dárdai Pál német pályafutását itt foglaltuk össze: