Zachariassen góljával nyert a Ferencváros Angyalföldön - eredmények, tabella

Infostart / MTI
2022. augusztus 31. 22:39
Pakson is győzött az éllovas Kisvárda. A Fehérvár vette el a Kecskemét veretlenségét.

A címvédő Ferencváros 1-0-ra nyert az újonc Vasas otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának szerda esti mérkőzésén. Az angyalföldiek így továbbra is várnak első győzelmükre, míg az Európa-ligában csoportkörös népligetiek négy bajnoki után is százszázalékos mérleggel állnak. A Vasas 2009 augusztusa óta nem tudja legyőzni riválisát a Fáy utcában.

A mérkőzés az erőviszonyoknak megfelelően ferencvárosi mezőfölénnyel indult, és a Vasas hiába tömörült be a saját kapuja elé, Zachariassen megpattanó lövésével az első negyedóra végén megszerezte a vezetést a vendégcsapat. A hazaiak ezt követően próbáltak bátrabban játszani, de kontratámadásaikból csak egy lesgólig, illetve egy veszélyes szabadrúgásig jutottak - utóbbinál Bogdán védett nagyot.

A fordulás után ismét fokozta a tempót és a nyomást a Ferencváros, a Vasas szinte csak pontrúgásokból tudott kisebb-nagyobb veszélyt teremteni a vendégek kapuja előtt. A hajrára Kuttor Attila vezetőedző négy támadószellemű játékost is pályára küldött, de a legnagyobb helyzetet így is a zöld-fehérek dolgozták ki: a 78. percben Traore lövését Hidi vágta ki a gólvonalról. A jó iramú mérkőzés utolsó periódusában is biztosan őrizte előnyét a címvédő, amely megszerezte szezonbeli negyedik győzelmét is.

Az éllovas Kisvárda kétgólos győzelmet aratott az eddig hozzá hasonlóan veretlen Paks otthonában. A vendégeknek két döntetlen mellett ez volt a negyedik sikerük a mostani idényben, míg a hazaiak két-két győzelem és döntetlen után szenvedték el első vereségüket.

Lendületesen, már-már agresszíven kezdett a Kisvárda, és amellett, hogy egyáltalán nem engedte kibontakozni a Paksot, két remek egyéni megmozdulással hamar kétgólos előnyre tett szert. Miközben a vendégek a folytatásban gyors kontratámadásokból próbáltak veszélyeztetni - többször is sikerrel -, az első félidő második felében a hazaiak is eljutottak az ellenfél tizenhatosáig, de kaput eltaláló lövésük egy sem akadt.

A szünetben cserékkel frissítette csapatát a házigazdákat irányító Waltner Róbert, de ez sem használt, a Kisvárda egy szögletet követően tovább növelte előnyét. A Paks ezután mindent megtett a szépítésért, ez kisvártatva össze is jött, de többre már nem futotta az erejéből, illetve Hindrich kapus minden további próbálkozást hárított.

A Kisvárda sorozatban harmadik bajnokiját nyerte meg 3-1-re.

Elvették a Kecskemét veretlenségét: a MOL Fehérvár FC házigazdaként 2-1-re legyőzte az eddig veretlen, újonc csapatot.

Az első negyedóra fehérvári fölénnyel telt, Funsho Bamgboye keresztlécen csattant távoli lövése is ezt jelezte. A Kecskemét masszív védekezésből igyekezett veszélyt teremteni a hazai kapu előtt, ebből szinte semmi nem valósult meg. A Fehérvár félóra elteltével - Nego Loic kapáslövésével - megszerezte a vezetést, és úgy tűnt, hogy előnnyel vonulhat pihenőre. Hogy ez mégsem így lett, arról a hazai kapus, Emil Rockov tehetett, aki egy hazagurított labdába rosszul ért bele és a tőle elpattanó játékszert Katona Bálintnak nem volt nehéz az üres kapuba passzolni.

A második félidő is fehérvári fölényben telt, azonban Bamgboye les miatt érvénytelenített találatán kívül nem sok említésre méltó helyzetük volt a házigazdáknak. A vendégek továbbra is a védekezést helyezték előtérbe és bíztak a kontratámadásaikban. A hajrában a kapujához szegezte a Fehérvár a Kecskemétet, Varga Ádám azonban sokáig mindent védett, de Stopira fejesnél már ő is tehetetlen volt. Ezzel a forduló előtt kiesőhelyen tanyázó Fehérvár elvette a dobogós helyen álló Kecskemét veretlenségét.

Eredmények

  • Paksi FC-Kisvárda Master Good 1-3
  • MOL Fehérvár FC-Kecskeméti TE 2-1
  • Vasas FC-Ferencvárosi TC 0-1

kedden játszották:

  • Puskás Akadémia FC-Mezőkövesd Zsóry FC 1-0
  • Zalaegerszeg-Debreceni VSC 4-2

csütörtökön játsszák:

  • Budapest Honvéd-Újpest FC 19.00

Tabella

1. Kisvárda Master Good 6 4 2 - 16- 8 14 pont

2. Ferencvárosi TC 4 4 - - 9- 1 12

3. Kecskeméti TE 6 2 3 1 7- 5 9

4. Puskás Akadémia FC 6 2 3 1 6- 4 9

5. Paksi FC 5 2 2 1 11-10 8

6. ZTE FC 5 2 1 2 8- 9 7

7. MOL Fehérvár FC 5 2 - 3 7-10 6

8. Mezőkövesd Zsóry FC 6 1 2 3 8-10 5

9. Budapest Honvéd 5 1 1 3 6-12 4

10. Vasas FC 6 - 4 2 5- 7 4

11. Debreceni VSC 6 - 4 2 9-13 4

12. Újpest FC 4 - 2 2 4- 7 2