Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

A Fehérvár kiütötte a Honvédot, emberhátrányban nyert a Puskás Akadémia - eredmények, tabella

Infostart
2022. augusztus 7. 22:12
A Konferencia-ligában még érdekelt Kisvárda és MOL Fehérvár is sima győzelmet aratott a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójában.

A MOL Fehérvár FC kiütéses, 4-0 arányú győzelmet aratott a vendég Budapest Honvéd FC felett vasárnap, a labdarúgó OTP Bank Liga 2. fordulójának zárómérkőzésén.

Mezőnyjátékkal és fehérvári labdabirtoklási fölénnyel telt a mérkőzés első félórája. A Honvéd masszív védekezésből próbált gyors ellentámadásokat vezetni, ám ebből kevés valósult meg, semmi veszélyt nem jelentettek a hazai kapura. A Fehérvár sokáig kereste a rést a vendégek védekezésén, amit végül Dárdai Pál talált meg, majd nem sokkal később megduplázta vezetését a házigazda Kenan Kodro jóvoltából.

A szünetről egy másik Honvéd jött ki a pályára, amit egy kimaradt ziccer és egy veszélyes szabadrúgás is jelzett. A Fehérvár ettől függetlenül magabiztosan őrizte előnyét, támadásaiban ott volt az esély a harmadik találatra, ami a csereként beálló Funsho Bamgboye első labdaérintéséből össze is jött. A hajrában egy másik cserejátékos, Budu Zivzivadze is eredményes volt, így lett kiütéses a fehérvári győzelem.

A Puskás Akadémia hazai környezetben 2-0-ra legyőzte az Újpestet. Az előző szezonban bronzérmes felcsúti gárda első góljait és pontjait szerezte az új idényben úgy, hogy a 64. perctől emberhátrányban volt.

Az első félidőben a hazaiak futballoztak veszélyesebben, elsősorban Zahedinek voltak lehetőségei, de a csatár nem tudott élni lehetőségeivel. A felcsútiak így is hamarosan előnybe kerültek, egy szép akció végén Corbu talált be, majd az Újpest-tábor előtt kezdett ünnepelni, a felhergelt fővárosi szurkolók pedig dobálással - köztük egy kulcscsomó pályára hajításával - válaszoltak.

Nem sokkal a fordulást követően egy pontrúgást követően úgy tűnt, egyenlít az Újpest, de egy hosszas VAR-vizsgálatot követően Diaby gólját les miatt érvénytelenítette a játékvezető. Néhány perc múlva Corbu második góljával növelte előnyét a felcsúti gárda, amely csakhamar emberhátrányba került: Skribek egy ártalmatlan szituációban begyűjtötte második sárga lapját, s Hornyák Zsolt vezetőedző érthetően akadt ki futballistájára.

A Puskás Akadémia az utolsó fél órában tíz emberrel őrizte előnyét, gyors ellentámadásokra rendezkedett be, és könnyedén tartotta otthon a három pontot.

A legutóbb ezüstérmes Kisvárda Master Good hazai pályán könnyedén, 4-2-re legyőzte a több mint egy félidőt emberhátrányban futballozó Mezőkövesd Zsóry FC csapatát.

A mérkőzés első helyzetét gólra váltotta a Kisvárda, amely a vezetés birtokában is nagy fölényben futballozott, azonban nem tudta növelni az előnyét. A 30 fokos hőségben az idő múlásával alaposan visszaesett a tempó, ebben a periódusban mindkét csapat óvatosan, kevés kockázatot vállalva futballozott, így a kapuk nem forogtak veszélyben. Az ivószünet után épp kezdtek erőre kapni a vendégek, de lendületüket hamar megtörte Schmiedl kiállítása, ráadásul az eset utáni szabadrúgást követően azonnal megduplázta az előnyét a hazai gárda, amely ennek ellenére nem nyugodhatott meg, mert a szünet előtt szépített az emberhátrányban lévő rivális.

Az emberelőnyben futballozó piros-fehérek nagy lendülettel kezdték a második félidőt, és bő tíz perc alatt két gólt szerezve eldöntötték a három pont sorsát. A hátralévő időben is nagy kedvvel játszott a Kisvárda, a Mezőkövesd már kizárólag a védekezésre összpontosított, hogy elkerülje a kiütéses vereséget, ezt végül sikerült elérnie Tordai bravúros védéseinek köszönhetően, sőt, a végére kiengedő hazaiakat egy szépítő góllal meg is büntette, de a vereséget nem tudta elkerülni.

OTP Bank Liga, 2. forduló

Kisvárda Master Good-Mezőkövesd Zsóry FC 4-2

Puskás Akadémia FC-Újpest FC 2-0

MOL Fehérvár FC-Budapest Honvéd 4-0

szombaton játszották:

Debreceni VSC-Kecskeméti TE 1-1

pénteken játszották:

Vasas FC-Paksi FC 2-2

A szombatra kiírt Zalaegerszeg-Ferencvárosi TC mérkőzést elhalasztották.

A tabella

1. Kisvárda Master Good 2 1 1 - 6-4 4 pont

2. Paksi FC 2 1 1 - 4-2 4

3. MOL Fehérvár FC 2 1 - 1 4-2 3

4. Puskás Akadémia FC 2 1 - 1 2-1 3

5. Ferencvárosi TC 1 1 - - 1-0 3

6. ZTE FC 1 1 - - 1-0 3

7. Debreceni VSC 2 - 2 - 3-3 2

8. Vasas FC 2 - 2 - 2-2 2

9. Kecskeméti TE 2 - 2 - 1-1 2

10. Mezőkövesd Zsóry FC 2 - 1 1 3-5 1

11. Újpest FC 2 - 1 1 1-3 1

12. Budapest Honvéd 2 - - 2 0-5 0

A 3. forduló programja

augusztus 12., péntek:

Debreceni VSC-Vasas FC 20.00

augusztus 13., szombat:

Kecskeméti TE-Mezőkövesd Zsóry FC 18.00

Újpest FC-Zalaegerszeg 20.15

augusztus 14., vasárnap:

Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia FC 18.00

Ferencvárosi TE-MOL Fehérvár FC 20.00

Budapest Honvéd-Paksi FC 20.00