Nyitókép: Britta Pedersen/picture alliance via Getty Images

Az ultrák egykori vezérével remél új korszakot a Hertha BSC

Infostart
2022. június 27. 21:10
Páratlan karriert vallhat magáénak Dárdai Pál volt csapatának új elnöke. A 41 esztendős Kay Bernstein nem is olyan rég még a Hertha BSC hírhedt ultráinak vezére volt, a hét végén tartott rendkívüli közgyűlésen viszont már a klub első emberévé választották.

A küldöttek az 1892-ben alapított berlini egyesület történetében kisebb forradalomra szánták el magukat. A 3016 érvényes szavazatból 1670 esett Kay Bernsteinre, aki exultrából előbb a klub kommunikációs menedzserre lett.

Bernstein kihívója Frank Steffel volt. Steffel 2009 és 2021 között a konzervatív Kereszténydemokrata Unió (CDU) parlamenti képviselője volt, évekkel ezelőtt megpályázta Berlin kormányzó polgármesterének tisztségét, 2005 óta pedig a Bundesliga szintén első osztályában szereplő Füchse Berlin kézilabdaklub elnöke.

Úgy tudni, Steffel egyik fő támogatója a klub ikonjának számító Dárdai Pál volt, aki Twitter-videó üzenetben foglalt állást az általa pártfogolt jelölt mellett - írta összeállításában a ZDF. Ellenfelének diadala a szurkolók diadala is, akiknek szívét Steffel politikusként nem volt képes meghódítani. Bernstein hitelességének, érzelmi elkötelezettségének és mindenekelőtt a szurkolókhoz való közelségének köszönheti megválasztását.

Az új elnök annak idején a berlini ultrák egyik legtekintélyesebb csoportjának, a Harlekins 98 nevű csoportnak az elnöke volt. Az egyesület iránti szenvedélye megkérdőjelezhetetlen. Számos küldött számára épp ezért ő képviselte az igazi újrakezdést.

"A mi Öreg Hölgyünk (Alte Dame) az intenzív osztályon fekszik. Feladatunk az, hogy meggyógyítsuk, és ismét teljesen egészségessé tegyük"

- fogalmazott megválasztása után a klub újdonsült elnöke.

Kay Bernstein azt a Werner Gegenbauert követi az elnöki székben, aki tizennégy éven keresztül állt a klub élén.

A Hertha BSC Felix Magath irányításával a Hamburg elleni osztályozón vívta ki a bennmaradást. A szurkolók körében nagy népszerűségnek örvendő, a szezont még az ő irányításával kezdő Dárdai Pál menesztése után munkáját a török Tayfun Korkut vette át, akit márciusban Felix Magath váltott. Miután a klub az osztályozó második mérkőzésén kiharcolta az élvonalban maradást, a közelmúltban Sandro Schwarzot nevezték ki vezetőedzőnek. Munkáját másodedzőként Bódog Tamás segíti.

Amikor Gegenbauer 2008-ban elnökként hivatalba lépett, az egyesület az akkori tréner, Lucien Favre irányításával úton volt a felemelkedés felé. Ez azonban nem következett be, a csapat kétszer is kiesett az első osztályból.

Az azonban kérdéses, hogy Gegenbauer lemondásával és Bernstein megválasztásával valóban új korszak mezdődik e a sikereket és kudarcokat egyaránt megélt klub történetében.