Nyitókép: Nikola Krstic/MB Media/Getty Images

Vizsgálat indul az elájult szinkronúszó esete után

Infostart
2022. június 23. 13:22
Anita Alvarez szerdai kimentése után Merkely Béla foglalta össze a tudnivalókat.

Edzője mentette ki a vízből Anita Alvarez amerikai szinkronúszót, aki gyakorlata végén elájult és nem jött ki a víz alól. Andrea Fuentes azt mondta, hogy hiába kiabált, az életmentők vagy nem hallották, vagy nem értették. Az amerikai sportolót ellátták, és már jól van.

Az eset kapcsán Merkely Béla, a vizes világbajnokság egészségügyi szolgálatának vezetője azt közölte, hogy rendkívül szigorú FINA-szabályok határozzák meg, hogy a vízimentők mikor avatkozhatnak közbe. A szabályok alapján a FINA által delegált bírói kar tagjainak jelzésére ugorhatnak be a medencébe, megelőzendő, hogy bármi féleértés kapcsán esetleg félbeszakítsanak egy versenyprogramot.

A szerdai döntő során ilyen jelzés a bíróktól nem érkezett. Tehát edző hiába jelez nekik, ők a szabályok értelmében még ekkor sem avatkozhatnak közbe – hívta fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem rektora.

Miután az edző saját felelősségére beugrott a medencébe, a helyi vízimentők – érzékelve a veszélyhelyzetet – már nem vártak a bírói jelzésre, hanem maguk is az azonnali közbeavatkozás mellett döntöttek, így végül az amerikai versenyző az ő segítségükkel jutott ki a partra – közölte Merkely Béla, aki hozzátette azt is, hogy a helyi orvosi szolgálat azonnal megkezdte a sportoló szakszerű ellátását.

Az amerikai sportoló egy percnél is kevesebb időt volt a víz alatt, így egészségi károsodás nem érte.

Anita Alvarezzel tavaly is történt hasonló eset, így az edzőjét nem érték váratlanul a történtek, Merkely Béla arról tájékoztatott, hogy a FINA vizsgálatot indított, miként előzhetők meg a hasonló esetek.