Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Varga Dénes: ha volt is hiba, még időben javítottunk

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2022. június 22. 10:41
Magabiztos győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott a hazai rendezésű világbajnokságon: Varga Dénesék 12–8-ra verték a csoportrangadón Montenegrót. A meccs után az olimpiai bajnok csapatkapitányt kérdeztük.

Varga Dénes elégedett a Montenegró elleni 12–8-as eseménnyel, és végső soron a csapat játékával is. Mint megjegyezte, egy-két hiba ugyan becsúszott, de ez még pont időben történt ahhoz, hogy legyen idejük kijavítani a későbbiekre.

Érdeklődésünkre a csapatkapitány arra is kitért, hogy „egészen frissnek” érezte magát kezdéskor, pedig „sokkal rosszabbra” számított, hiszen nemrégiben még tartottak erőnléti edzéseket pont azért, hogy ne az első, hanem a második héten legyenek csúcsformában.

A közönséget nagyszerűnek nevezte, és köszönte szépen, hogy sokan kilátogattak a mérkőzésükre. De más körülményt sem érzett zavarónak, dacára annak, hogy

arra számított, hogy túl erős lesz a fény, illetve, hogy hűvösebb és több bogár is lesz.

„De ilyesmik nem álltak fenn, úgyhogy minden jól alakult” – tette hozzá.

A folytatásban két könnyebbnek tartott csoportmeccs – csütörtökön a brazilok, szombaton grúzok ellen – következik.

Varga Dénes az egyenes kiesési szakasszal kapcsolatban azt mondta, szeretnének még edzeni, hogy az a jövő hétre „kimenjen”, és dinamikus mozgássá konvertálódjék a két meccs alatt. Az viszont nem foglalkoztatja, hogy ezek mit képviselnek, csak saját magukra kíván összpontosítani, hogy ami hibát esetleg vétettek, azt kiküszöböljék.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Varga Dénes: ha volt is hiba, még időben javítottunk
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást