Nyitókép: Sonia Canada/Getty Images

Hanga Ádámék a spanyol bajnokok

Infostart
2022. június 19. 20:40
A Hanga Ádámmal felálló Real Madrid hazai pályán 81-74-re legyőzte a címvédő Barcelonát a spanyol kosárlabda-bajnokság fináléjának a negyedik mérkőzésén, így 3-1-es összesítéssel megnyerte a párharcot.

A fővárosiak 7-0-lal kezdték az első és a második negyedet is, és a 15. percben már 27-14-re vezettek. A katalánok azonban 58 százalékos triplázással - a Real csak 27 százalékkal célzott távolról - felzárkóztak, a nagyszünetben már 34-33 volt az állás, a sorozatban negyedik spanyol döntőjét vívó Hanga pedig 2 pontnál tartott.

A Barcelona fordulás után sem tudta átvenni a vezetést, a Madrid tartotta az 5-8 pontos távolságot, mígnem a harmadik játékrész hajrájában először kerültek előnybe a vendégek (55-56). Az utolsó szakaszban a magyar kosaras hármasával ismét a házigazdák álltak jobban, és a 221 centis, 25 pontig jutott Edy Taveres vezetésével megszerezték a győzelmet. A Real nemrég szívrohammal kórházba került mestere, Pablo Laso a lelátóról nézte végig tanítványainak a diadalát.

A 33 éves Hanga - aki tavaly még a katalánokkal ünnepelt bajnoki címet - összességében 27 percet töltött a parketten, ez idő alatt 7 pontot és 8 lepattanót szerzett. A magyar légiós három kupaaranya mellett a második bajnoki címét szerezte meg Spanyolországban.

A szezon során a Spanyol Király Kupában és az Euroligában is ezüstérmes Real Madrid története 36. bajnoki aranyát gyűjtötte be.