Érdemes rögzíteni azt, hogy a június 4. és június 14. között a legutóbbi Európa-bajnokság két döntősével és a tavaly nyári kapitányváltás óta még veretlen németek elleni, összesen négy találkozó minden korábbinál nagyobb terhet rótt Marco Rossi válogatottjára.
A rövid időszakot és a riválisok játékerejét egyaránt figyelembe véve megállapítható, legfeljebb az 1954-es, ezüstéremmel zárt világbajnokság alatt jutott magyar csapatnak legalább négy mérkőzésből álló ilyen kemény sorozat.
A XXI. századot nézve ez túltett a 2016-os Eb menetelésén (Ausztria, Izland, Portugália, Belgium volt az ellenfél) és a tavalyi Eb-n teljesítetten is (Portugália, Franciaország, Németország, de akkor, sajnos, nem következett negyedik mérkőzés.)
Ki kell emelni, hogy korábban gyakori „vád” vagy bírálati tárgy volt a magyar válogatottal, a magyar futballistákkal szemben, hogy futómennyiségben, erőnlétben elmaradnak a világelittől. Ezt a tételt már a két említett nagy torna (2016, 2021) is cáfolta, mégpedig nem „szemmérték” alapján, hanem a hivatalos méréseken alapuló statisztikák szerint. De még inkább ráerősített a mostani nagy menetelés.
Feltűnő volt, hogy – az olaszok elleni első félidőt leszámítva – a júniusi mérkőzéseken
sem játékban, sem a fizikai teljesítményt tekintve nem maradt el ellenfeleitől a magyar csapat,
ez feltétlenül jelzi az előrelépést. Ebben nyilvánvalóan óriási szerepe van a teljes orvosi stábnak, a rehabilitációért, a regenerációért felelős szakembereknek, akik elképesztő munkát végeztek az edzőtáborban.
Marco Rossi a keret kihirdetésekor, még május első felében arról beszélt, hogy nem lehet ilyen ütemben az idény végén végigjátszani a négy mérkőzést, rotálnia kell majd. Akkor a kapusposztot hozta példaként, de nyilvánvaló, hogy kijelentése még inkább értendő volt a mezőnyjátékosokra.
Nos, az angolok elleni budapesti
1-0 olyan lendületbe hozta
a csapatot és annak kapitányát, hogy Rossi szinte csak szükség esetén (lásd Schäfer András egymeccses eltiltása) változtatott a kezdőn, vélhetően úgy volt vele, ameddig bírják, játszanak az alapemberek. Szerencsére Kleinheisler László egy edzésen összeszedett sérülésén kívül a csapat komoly sérülés nélkül megúszta a négy találkozót.
Abban is előrelépett a válogatott, hogy látható önbizalommal futballozott. A világ legjobbjai ellen, olyan csapatokkal szemben, amelynek piaci összértéke legalább a tízszerese a magyarénak; mert futballozni. Ültek a cselek, sikeres volt a labdakihozatal. Végig kiváló volt a koncentráció. Ősszel szinte minden mérkőzésen hibázott a védelem egy-egy kulcspillanatban, most, különösen az angolok elleni két mérkőzésen egyszer sem. Megint csak az olaszok elleni első félidőt leszámítva,
minden félidőben több gólszerzési lehetősége volt, mint ellenfelének.
A megszerzett hét pont azt jelenti, hogy a válogatott javít világranglista-helyezésén, s jelen állás szerint nagyon jó esélye van arra, hogy benn maradjon a Nemzetek Ligája A-divíziójában. Ehhez immár elég az, hogy az angolok ne nyerjék meg a hátralévő két mérkőzésüket, vagy hogy a magyar csapat legalább döntetlent elérjen az utolsó mérkőzésén az olaszok ellen.
A júniusi NL-szereplés tehát nagy siker. Ám ettől még nyilvánvalóan a magyar válogatott számára továbbra is a bravúr kategóriájába tartoznak az ilyen kvalitású csapatok ellen megszerzett akár „csak” egy pont is, elvárás nem lehet.
De talán, tekintettel az Európa-bajnoki selejtezők jövő márciusban kezdődő sorozatára, a legfontosabb, hogy abban előrelépjen, hogy megszerzi a lehető legtöbb pontot a hasonló képességű, vagy a nálánál gyengébb riválisokkal szemben. Október 9-én, Frankfurtban sorsolják az Eb-selejtezők csoportbeosztását. A kalapok elkészítésének alapja a Nemzetek Ligája idei csoportszakasza lesz. Ebben Magyarország jelenleg a negyedik (!), de semmiképpen sem lesz „lejjebb” a második kalapnál.