Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Oda lehet Sebastian Vettel utolsó esélye

Infostart
2022. május 17. 11:45
Marc Surer korábbi Forma–1-es pilóta szerint több mint valószínű, hogy az év végén befejezi pályafutását a német autóversenyző.

Sebastian Vettel egy friss interjúban elmondta, még meg kell győzni őt ahhoz, hogy 2023-ra is aláírjon az Aston Martinhoz – ennek nyilvánvaló feltétele egy versenyképes autó lenne, aminek láthatóan híján van a csapat. Éppen emiatt a korábbi Forma–1-es pilóta, Marc Surer úgy véli, a szezon végén visszavonul a négyszeres világbajnok – olvasható a Vezess.hu oldalon.

„Egyáltalán nem úgy néz ki, hogy bajnok lesz a csapat. Így miért is csinálná ezt az egészet?” – tette fel a kérdést Marc Surer a Motorsport-Totalnak nyilatkozva. „Azt gondolom, hogy a mostani szerződését még kitölti, de utána búcsút int. Az Aston Martin volt az utolsó esélye, de nem vált be.”

A királykategóriában 1979 és 1986 között versenyző svájci szerint Vettel addig is elkötelezett marad a bajnokság és a csapat iránt is. „Önmagáért beszél a tény, hogy a koronavírus-fertőzése után visszatért versenyezni. Próbálja segíteni a csapatot, és már vannak jelei a fejlődésnek. Vettel végzi a dolgát, pedig simán fel is adhatta volna, és senki sem haragudott volna rá emiatt, kivéve talán a csapatot” – fejtette ki álláspontját.

Ugyanakkor Surer leszögezte, szó nincs arról, hogy a négyszeres világbajnok ne lenne elég gyors a Forma–1-hez. „ A motiváció már más kérdés. Motivál-e egy négyszeres világbajnokot, hogy a tizedik helyért harcolhat? Nehéz megmondani” – tette hozzá.