Nyitókép: Czagány Balázs

Napi 6-7 órát edz most a női vízilabda-válogatott a Margitszigeten - heteken át

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2022. május 11. 16:55
Bíró Attila a vb-helyszínhez edzi a nemzeti együttest, a fiatalabbakat pedig a rutinosabbakhoz.

Szerdától a Margitszigeten készül a budapesti világbajnokságra a magyar női vízilabda-válogatott.

Bíró Attila szövetségi kapitány csapata kedd este érkezett haza egy különleges székelyföldi edzőtáborozás után.

"Nem hogy bízom benne, tudom is, hogy abszolút összekovácsolta az év közben még a klubokban egymás ellen harcoló játékosokat az edzőtáborozás. Szükség is van erre mindig, a bajnoki döntőben idén sem kímélték egymást azok, akiknek aztán a válogatottban együtt kell szerepelniük; mindig van valamilyen konfliktus, a vesztesek nehezebben viselik a vereségeket..." - mutatott rá Bíró Attila az InfoRádiónak nyilatkozva.

A székely "túra" tehát a ráncok és az ellentétek elsimításáról szólt elsősorban, illetve lelki-szellemi feltöltődésről is, mert bár volt edzés, volt komoly túra is;

más emberként jöttek haza.

A stábba mindössze pár újoncot kell(ett) most beilleszteni, a többiekkel "fél szavakból" is megértik egymást.

"Az is volt a cél, hogy mindenki átélje az én edzésmódszereimet, másrészt, hogy a fiatalabbak a rutinosabb válogatott játékosokkal együtt készülhessenek, ez ugyanis a fejlődés útja" - húzta alá a szakvezető.

A Margitszigeten - ahol a munka napi 6-7 óra - most három és fél héten át készül a nemzeti csapat, nem utazik sehová június 6-ig, amikor is az ausztrál válogatottal edzőtáborozik még egyet Bíró Attila alakulata Veszprémben, majd 13-án lesz pár napos edzőtáborozás az amerikaiakkal Szegeden.

Június végére kell top formába kerülni.

A vb-t követően még lesz egy Világliga-döntő és egy Eb, de ezekről még nem beszél Bíró Attila.

"A hazai vb kötelez, az a legfontosabb"

- szögezte le.

A válogatott a világbajnokság idején a szigeten is fog lakni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Megkezdte a kemény felkészülést a női válogatott a vb-re - Bíró Attila
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást