Nyitókép: MTI/AP POOL/Kamran Dzsebreili

Megszólalt Max Verstappen: iszonyatos fájdalmak közepette lett világbajnok

Infostart
2022. február 9. 07:12
Eddig nem kommentálta a tavalyi drámai szezonzáró futamot, időre volt szüksége, hogy a nyomás csillapodjon.

A 2021-es világbajnoki cím a szezon utolsó körében, szinte az utolsó métereken dőlt el. Max Verstappen hosszú szünet után most beszélt először az utolsó pillanatok történéseiről.

"Mi járt a fejemben? Kizárólag egy dolog: Csak arra tudtam gondolni, hogy meg kell előzzem. Nincs más lehetőség. Nem fogok másodikként célba érni. Éreztem, hogy az új rajtnál van a legnagyobb esélyem. Teljes padlógázra léptem, amikor éreztem, hogy begörcsöl a lábam. A fájdalom csak erősödött, de nem emelhettem el a gázpedálról a lábam. Nem mozdulhattam, lehetetlen volt. Tudtam, hogy bármi is történjen, végig kell csinálnom" – idézte a holland világbajnok The Guardiannak adott interjúját a gphirek.hu.

Verstappen úgy fogalmazott, az adrenalin segített, de a lába már nemcsak görcsölt, hanem remegett is, és ha lett volna még egy kör a versenyből, biztosan nem tudta volna befejezni az első helyen.

"Tudtam, hogy valamivel több helyem van, mint Hamiltonnak. Éreztem, hogy nem számít rá, hogy megpróbálom megelőzni az ötös kanyarban"- mondta a holland. Hamilton újra megpróbált visszatámadni, de Verstappen elhárította azt, így elsőként intette le a kockás zászló Abu-Dzabiban az újdonsült világbajnokot.

"Nem hittem el. Főleg, hogy az egész versenyen úgy tűnt: nem fogok győzni. Aztán hirtelen megfordul veled a világ, te vagy a világbajnok. Azt látod ahogy a csapattagok és az édesapád fut feléd. Ezért dolgoztam egész életemben. Ez volt az álmom" – mondta.

Elmondta, hogy mire emlékszik a pillanatból, amikor Hamilton odament hozzá:

"Csak egy pillanatra láttam, amikor levettük a sisakot és odajött gratulálni, ami szép gesztus volt tőle."

Beszélt arról is, hogyan élte meg a Brit Nagydíjat, ahol az első körben Hamilton kilökte, és 290 km/h sebességgel csapódott be kocsijával a gumifalba. Miközben ő a kórházi vizsgálatokon esett át, a brit és csapata önfeledten ünnepelte a futamgyőzelmet.

"A legfájdalmasabb pontja volt a szezonnak. Nemcsak azért, mert nem tudtam pontokat szerezni, hanem fizikailag is. Mindenem fájt. A nyakam, a hátam, a vállaim. Borzalmas fájdalmaim voltak. Elég keménynek gondolom magam, de egy ilyen ütközés nem tesz jót se a testednek, se az agyadnak. Miután hazatértem még négy napig semmilyen képernyőt nem nézhettem, pihenésre volt szüksége az agyamnak, hogy regenerálódjon" – mondta, de hozzátette, hogy az eset miatt nem neheztelnek a Mercedesre.