Nyitókép: MTI/EPA/Diego Azubel

Forma–1 – Hivatalossá vált, hogyan hangolnak a szezonra

Infostart / MTI
2022. január 26. 17:02
Februárban Spanyolországban, márciusban pedig a szezonnyitó hétvége helyszínén, Bahreinben tesztel a mezőny, erősítették meg a világbajnokság szervezői.

Az első háromnapos gyakorlásra Barcelonában kerül sor február 23. és 25. között, Szahírban pedig március 10. és 12. között próbálgathatják versenyautóikat és újításaikat a csapatok.

A rekordot jelentő 23 futamból álló szezon szintén Bahreinben kezdődik a március 18-20-i hétvégén.

Az F1 irányítói az idén vezetik be azokat a szabálymódosításokat, melyeket eredetileg tavaly léptettek volna életbe, de a koronavírus-járvány miatt 2020-ban úgy döntöttek, hogy egy évvel elhalasztják. A versenyautók ennek megfelelően jelentős mértékben átalakulnak, mégpedig leginkább aerodinamikai szempontból, ezzel az előzést és a párharcok kialakulását kívánják elősegíteni.

Az eddigi 13 colos abroncsok helyett az idén már 18 colosokat használnak,

ami az egyik leglátványosabb változás lesz.

A Magyar Nagydíjat július 31-én rendezik majd a Hungaroringen.