Nyitókép: Mark Thompson/Getty Images)

Max Verstappen: elértem a végső célomat, de még nincs vége

Infostart
2021. december 13. 12:56
Drámai körülmények között szerezte meg a világbajnoki címet a vasárnapi Abu-Dzabi Nagydíjon Max Verstappen. A holland pilóta nagyon boldog, és bár végső célját elérte a Forma–1-ben, esze ágában sincs továbbállni.

Max Verstappen az utolsó körben bemutatott előzésével szerezte meg a győzelmet, és egyúttal a világbajnoki trófeát Abu-Dzabiban. A holland pilóta a verseny után már világbajnokként nyilatkozva azt mondta, a futam nem indult jól számára, és biztos benne, ha nem küldik pályára a biztonsági autót, nem lett volna esélye Lewis Hamilton ellen.

"Tiszta őrület volt, de az egész verseny. Olyan volt, mint egy hullámvasút, az utolsó körig esélyem sem volt a győzelemre, akkor viszont minden összejött, és éltem is a lehetőséggel" – mondta, de hozzátette, egy pillanatig nem mondott le arról, hogy megnyerje a futamot és ezzel a világbajnokságot, még akkor sem, amikor úgy tűnt Lewis Hamilton könnyen behúzza nyolcadik vb-címét is.

"Nem nézett ki jól a futam, de végig azt mondogattam magamnak, hogy nyomnom kell, és nem adhatom fel. Ezért tudtam tartani a lépést, különben nem lett volna esélyem a végén a sikerre" – ismerte el a friss világbajnok.

A holland pilóta arról is beszélt, hogy a futam vége felé egy görccsel is meg kellett küzdenie: "Begörcsölt a jobb combom, az egyenesekben, amikor tövig kell nyomni a gázt, állandóan fájt, örültem, amikor jött az 5-ös kanyar, mert ott volt egy fékezős szakasz, amikor végre levehettem a fájós lábam a gázról. Amikor az élre álltam, már nagyon görcsölt a combom, egyre rosszabb és rosszabb lett, de amikor ilyen esélyhez jut az ember, akkor küzdeni kell."

Verstappen méltatta csapattársát, Sergio Perezt, aki az élen állva a verseny egy szakaszában kemény küzdelemre késztette Hamiltont, és ezzel versenyben tartotta a hollandot, aki emiatt legendának nevezte társát, és szerinte ő tette világbajnokká.

A 24 éves új bajnok, aki a Forma–1 történetének negyedik legfiatalabb győztese, úgy nyilatkozott, hogy bár végső célját elérte, meg akarja védeni a címét a sorozat új korszakában.

„Természetesen folytatni fogom, de ami az eredményeket illeti, elértem mindent a Forma–1-ben, szóval bármi, ami ezután jön, az csak ráadás” – mondta Max Verstappen.

Beszélt a nagy riválisáról is, akivel végig fej-fej melletti csatát vívott, és tényleg csak az utolsó métereken dől el kettejük párharca.

"Minden tiszteletem Lewisé, nagyon kemény harc volt ellene és a Mercedes ellen. Nem akarok arrogánsnak tűnni, de óriási elégtétel őt legyőzni" – mondta a Red Bull második világbajnoka.

"Nagyon magas volt a színvonal, mindketten nagyon magasra tettük a lécet. Minden egyes alkalommal egymást kényszerítettük egészen a határokig. Volt néhány fizikailag is kimerítő verseny, amikor egyetlen körben sem lehetett lazítani, és a teljes hétvégéken tökéletes teljesítményt kell nyújtai, ami a Forma–1-ben nagyon nehéz" – mondta Verstappen.