Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Először nyert vendégként a Fehérvár, pontot mentett a Zalaegerszeg - tabella

Infostart / MTI
2021. december 11. 21:58
A kispestiek Zalaegerszeg elleni első találatát Nenad Lukic szerezte, aki így utolérte a góllövőlista élén a paksi Ádám Martint.

A MOL Fehérvár 2-0-ra nyert az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának szombati játéknapján.

A kezdés után a Fehérvár vette kézbe az irányítást, majd szerzett vezetést a 21. percben: Dárdai beívelését Kodro fejelte védhetetlenül a hazai kapuba. Az MTK játéka a védekezésre koncentrálódott, a hazaiak ritkán tudták helyzetig vinni a támadásaikat, és a fehérvári kaput azokból sem veszélyeztették. A vendégek pedig hiába voltak mezőnyfölényben, játékukban szintén nem volt további gólveszély.

A szünet után pontosabb és gyorsabb játékra váltott az MTK, így közelebb került az ellenfél kapujához. A mezőny viszont kinyílt, változatos, hullámzó volt a küzdelem, melyben mindkét kapu előtt adódott lehetőség. A döntésre azonban egészen a végjátékig várni kellett: a 94. percben Petrjak volt eredményes. A gólt azonban VAR-ellenőrzés követte, de a fehérvári kontra előtt Fiola nem kézzel, hanem testtel blokkolt saját tizenhatosán belül, így hazai büntető helyett Bognár lefújta a találkozót.

A Fehérvár először nyert vendégként a szezonban, korábbi idegenbeli meccsein négy döntetlen mellett három vereséget szenvedett. Az MTK nyolcadik hazai találkozóján negyedszer maradt alul.

Pontmentés a Zalaegerszegtől

A csapat kétgólos hátrányról egyenlítve 2-2-es döntetlent játszott a Budapest Honvéd vendégeként. A kispestiek első találatát Nenad Lukic szerezte, aki így utolérte a góllövőlista élén a paksi Ádám Martint.

Nagy lendülettel kezdett a Honvéd, a letámadása kifejezetten hatékony volt, és éppen egy ellenfél térfelén szerzett labdából indult az az akció, melynek végén - Lukic 25 méteres, jól helyezett lövésével - előnyhöz jutott a hazai csapat. A vendégek szinte azonnal egyenlíthettek volna, ezt leszámítva viszont továbbra is a kispestiek uralták a mérkőzést, számos helyzetük volt. A kihagyott lehetőségek a szünet előtt majdnem megbosszulták magukat, mert egy támadáson belül Szappanosnak kétszer is bravúrra volt szüksége a hárításhoz. Közvetlenül a félidő vége előtt aztán mégiscsak sikerült a Honvédnak megszereznie a második gólját egy újabb labdaszerzést követően.

A folytatásban a hazaiak átengedték a területet a Zalaegerszegnek, amely ennek megfelelően támadólag lépett fel, és szűk húsz perc elteltével szépített. A fővárosi csapatot feltüzelte a bekapott gól, így nyílt sisakos küzdelem alakult ki, melynek során a játékosok rendre átrohantak a középpályán. A kapuk felváltva forogtak veszélyben, de a kék-fehéreknek sikerült egyenlíteniük. A hajrában a ZTE birtokolta többet a labdát, a győzelmet azonban már nem tudta kicsikarni, ahogy a hazai kontrák is eredménytelenül zárultak, így az ellentétes félidők után igazságos döntetlen született.

Eredmények

OTP Bank Liga, 16. forduló:
Puskás Akadémia FC-Gyirmót FC Győr 3-0
Budapest Honvéd-ZTE FC 2-2
MTK Budapest-MOL Fehérvár FC 0-2

vasárnap játsszák:
Újpest FC-Paksi FC 13.30
Debreceni VSC-Ferencvárosi TC 16.30
Mezőkövesd Zsóry FC-Kisvárda Master Good 18.45

Tabella

1. Ferencváros 14 10 2 2 31-10 32 pont

2. Kisvárda Master Good 15 9 3 3 28-16 30

3. Puskás Akadémia FC 15 9 3 3 24-17 30

4. MOL Fehérvár FC 16 7 5 4 22-18 26

5. Mezőkövesd Zsóry FC 15 6 4 5 19-24 22

6. Budapest Honvéd 16 6 2 8 30-31 20

7. ZTE FC 16 5 5 6 23-33 20

8. Paksi FC 15 5 3 7 35-31 18

9. MTK Budapest 16 4 3 9 12-27 15

10. Debreceni VSC 15 3 5 7 28-29 14

11. Újpest FC 15 3 5 7 20-25 14

12. Gyirmót FC Győr 16 3 4 9 17-28 13

Góllövőlista

(az első 5)

12 gólos:

Ádám M. (Paks), Lukic (Budapest Honvéd)

9 gólos:

Koszta (Zalaegerszeg), Ugrai (Debrecen)

8 gólos:

Kodro (Fehérvár), R. Mmaee (Ferencváros)

7 gólos:

Sajbán (Paks)

6 gólos:

Dzsudzsák (Debrecen), Miovski (MTK), Uzuni (Ferencváros), Varga B. (Gyirmót)