Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Vándor Róbert: nagy visszaigazolás az RSM második Kékszalag-győzelme

Infostart / InfoRádió - Virányi Zsolt
2021. július 23. 16:10
A tavaly is győztes RSM haladt át elsőként az 53. Kékszalag Nagydíj tókerülő vitorlásverseny balatonfüredi célvonalán csütörtök este. A győztes katamarán kormányosa elmondta: a jó taktika is kellett a címvédéshez.

Nagyon szép, nagyon kemény verseny volt, összenőttek a katamaránok sebességben és tudásban is, most olyan mezőny állt fel, hogy nyolc-tíz hajó közül igazából bármelyik odaérhetett volna célvonalra – mondta Vándor Róbert. Az RSM kormányosa az InfoRádióban azt emelte ki, hogy nagyon nehezek voltak a szélviszonyok, már a rajt pillanatában is, sőt előtte is, mert két-három irányból is fújt a szél.

"Nehéz volt eldönteni, hogy hova helyezkedünk, mi legyen az első szakasz taktikája. Az előző győzelmünkhöz képest most sokkal jobban meg kellett küzdenünk a versenytársakkal, nagyon sokszor változott az élbolyt, nagyon szoros volt a verseny. Jól felkészültünk, jól kijött minden, jó sebességünk volt és sikerült megnyerni" – összegzett a kormányos.

Az elején jól taktikáztak, mert Tihanynál gyorsan átjutottak a Balaton nyugati medencéjébe, és tetemes előnyre tettek szert Révfülöpig, de utána nagyon szorossá vált a küzdelem, és Balatonföldvártól Tihanyig egymás mellett haladt az RSM és a Fifty-Fifty, így nagyon izgalmas volt a befutó. Amikor a két éllovas már a cél felé haladt, a mezőny nagy része még a keleti medencéből próbált átjutni a nyugatiba, pedig addigra már 11 órája úton voltak.

Vándor Róbert kormányos mellett a hajó legénységét a tulajdonos Kalocsai Zsolt, valamint Lange Péter, Bali István, Margitics Botond és Fekete András alkotja. Ez a csapat most megvédte címét, másodszor nyerte meg a Kékszalagot.

"Nagy visszaigazolást jelent ez a győzelem, hogy nem véletlen volt az első sem, meg tudtuk ismételni, itt vagyunk a Kékszalag élvonalában. Nagyon fontos volt mindenkinek ez, nagyon sokat küzdöttünk érte, és nagyon nagy célunk volt a kettős győzelem" – mondta Vándor Róbert, az RSM kormányosa.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vándor Róbert: nagy visszaigazolás az RSM második Kékszalag-győzelme
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást