Nyitókép: MTI/AP/Marko Drobnjakovic

Végső erőig tartó küzdelemben ezüstérmes a Ferencváros

Infostart
2021. június 5. 21:44
A magyar csapat címvédőként a második helyen végzett a férfi vízilabda Bajnokok Ligája 2020/21-es kiírásában: Varga Zsolt együttese szombaton, a belgrádi nyolcas döntő fináléjában 9-6-ra kikapott az immáron kilencszeres győztes olasz Pro Reccótól.

Már a találkozó előtt nehéz helyzetbe került a Ferencváros, ugyanis Sedlmayer Tamást utólagosan egy, az elődöntőben elkövetett durvasága miatt eltiltották a finálétól.

A legrangosabb európai kupa elhódítása mellett mindkét csapat számára javítási lehetőség is volt a döntő, mivel egyikük sem tudott hazája bajnokságában első lenni.

Az elődöntőhöz hasonlóan a játékvezetők csak úgy szórták a kiállításokat, tíz fórt osztottak ki az első negyedeben - öt-öt elosztásban -, így még inkább felértékelődött a létszámfölényes szituációk kihasználása. A Recco 3-2-re nyerte ezt a szakaszt úgy is, hogy Vogel Soma az utolsó másodpercekben ziccert védett.

A második negyedben is fej fej mellett haladtak a csapatok, a fiatal Vigvári Vendel és Vámos Márton is bombagólt szerzett a zöld-fehérektől, a felek döntetlennel mentek a nagyszünetre.

A Pro Recco játékosai ünnepelnek, miután megnyerték a férfi vízilabda Bajnokok Ligája döntőjében játszott FTC Telekom - Pro Recco mérkőzést Belgrádban 2021. június 5-én. MTI/AP/Marko Drobnjakovic

A harmadik játékrész elején sokasodtak Varga Zsolt gondjai, és nemcsak azért, mert másfél perc alatt két góllal elment az olasz csapat, hanem mert Jannisz Funtulisz és Mezei Tamás is kipontozódott. A Ferencváros úgy vágott neki az utolsó nyolc percnek, hogy másfél negyed óta nem szerzett gólt.

A hajrában az olaszok szinte csak őrizték az eredményt, a magyar együttes játékosai pedig egyre inkább elkészültek erejükkel és támadásban már nem tudtak veszélyesek lenni. A Recco négy perccel a vége előtt a mezőny legjobbjának, Dusan Mandicnak a harmadik találatával háromra növelte a különbséget, innen pedig már nem volt visszaút a magyar csapatnak.

"Először is gratulálnom kell a játékosaimnak, hiszen egy rendkívül nehéz szezonunk volt, rengeteg problémával, és mégis kihoztuk belőle a maximumot. Sajnos a mai döntőben két negyed után elfáradtunk, a kispadunk pedig rövid volt, nem tudtunk már cserélni, onnan pedig már nem volt lehetőségünk visszajönni" - nyilatkozta a helyszínen Varga Zsolt, aki hozzátette, büszkének kell lenniük, mivel ebben az évben több fiatalt - Vigvári Vendelt vagy Fekete Gergőt - sikerült beépíteni a csapatba.

a 3. helyért:

Brescia (olasz)-CN Barceloneta (spanyol) 13-7 (3-1, 6-2, 2-2, 2-2)

az 5. helyért:

Jug Dubrovnik (horvát)-Waspo Hannover (német) 16-11 (3-2, 6-1, 5-4, 2-4)

a 7. helyért:

Olympiakosz (görög)-CN Marseille (francia) 13-12 (5-2, 2-4, 4-4, 2-2)

Az elmúlt tíz év bajnokai

2011: Partizan Beograd (szerb)

2012: Pro Recco

2013: Crvena zvezda (szerb)

2014: CN Barceloneta

2015: Pro Recco

2016: Jug Dubrovnik

2017: Szolnoki Dózsa

2018: Olympiakosz

2019: FTC-Telekom Waterpolo

2020: -

2021: Pro Recco