Nyitókép: MTI/EPA

Az olimpia résztvevői aláírják: tudják, hogy akár meg is halhatnak

Infostart
2021. május 31. 18:09
A sportolóknak a játékok előtt alá kell írniuk egy nyilatkozatot, amelyben az áll: tudomásul veszik, hogy egészségügyi kockázatokat és halált is okozó fertőzéssel találkozhatnak a játékokon.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság azzal is kiegészítette a beleegyező nyilatkozatot, hogy a sportolók „saját felelősségükre” vesznek részt a versenyeken – írta az atv.hu a Kyodo News-hoz eljutott példány alapján. Egy online konferencia során, amelyen sportolók és az olimpia szervezői voltak jelen, Lana Haddad, a NOB egyik tisztviselője úgy fogalmazott, hogy a „tokiói játékok belépő nyilatkozatba a Covid-19-cel kapcsolatos frissítések is belekerültek.

„Ahogy biztosan mindenki követte a járványhelyzet alakulását világszerte, láthatták, hogy nincs olyan kormány, vagy egészségügyi vezetés, akik garanciát vállaltak volna a vírus kizárásáért. Ez egy olyan kockázat, amelyet mindannyian viselünk” – közölte Haddad. Hozzátette: a fentiekre azért van szükség, hogy biztosítsuk, hogy minden résztvevő elismeri, hogy megfelelően informálták a helyzetről.

A nyilatkozat aláírása a versenyzőket és minden résztvevőt több szabály betartására is köti.