Nyitókép: MTI/EPA/Hannah McKay

Hivatalos: Antonio Conte távozik az Intertől!

Infostart
2021. május 26. 20:26
Az új olasz bajnok edzője mindössze két idény után, nem egészen egy héttel a megnyert bajnoki szezon befejeződése után távozik a fekete-kékektől. Antonio Conte nem ért egyet sem a fizetéscsökkentéssel, sem azzal, hogy a klub kínai tulajdonosa legalább egy kulcsjátékost el kíván adni a pénzügyi helyzet javítása érdekében.

Lassan hetek óta tárgyaltak az Internél a lehetséges jövőről, Conte távozása annak ellenére is valószínű volt, hogy a csapat, a 2019–2020-as ezüstidény után, 2021 tavaszán megtörte a Juventus bajnoki egyeduralmát. A fekete-kékek a legerősebb öt bajnokság valamennyi csapatát figyelembe véve a legmagasabb pontszámot érték el.

Ugyanakkor a keretet várhatóan nem még tovább erősíti Steve Zhang főtulajdonos a következő idényre, hanem az ünneplés óráiban közölte játékosaival, hogy fizetéscsökkentésre számíthatnak. Előtérbe került, hogy legalább egy, de lehet, hogy két kulcsjátékost „nagy pénzért” el kell adni a mérleg egyensúlyba hozása miatt.

Conte ezt nem akarta, ráadásul soha nem volt igazán jó a kapcsolata vezetőkkel. Jellemző volt a scudetto elnyerése utáni nyilatkozata: „A bajnoki címet magamnak ajánlom.”

Az olasz sajtóhírek szerint a Real Madriddal is hírbe hozott Massimiliano Allegri, valamint Maurizio Sarri, Simone Inzaghi és Szinisa Mihajlovics neve vetődött fel utódként.

A játékosok közül Hakimi, Lautaro Martínez, sőt, esetleg Romelu Lukaku távozását is rebesgetik.