Nyitókép: MTI/AP/Szaszahara Kodzsi

A víruskutató tudja, kell-e félniük a sportolóknak az új japán mutánstól

Infostart / InfoRádió - Virányi Zsolt
2021. április 28. 07:33
Rusvai Miklós részletesen elmondta a véleményét az InfoRádióban arról, hogy Tokió prefektúrában és másutt is az új mutánsra reagálva veszélyhelyzet van.

Az "oltásoknak is ellenálló" mutáns terjed Japánban – írja a Reuters a japán közszolgálati televízióra hivatkozva. A tokiói orvosi egyetem kórházában márciusban 14 Covid-beteg közül 10 fertőződött meg ezzel a mutánssal.

Rusvai Miklós víruskutató, egyetemi tanár az InfoRádiónak elmondta, hogy aggódhatnak ugyan a japán emberek, de az oltások hatékonyak az új mutáns ellen.

"Ez a mutáció nem újdonság. Ezt a mutációt már viszonylag régen ismerjük, a múlt év végén felbukkant. Mutánsból egyébként körülbelül hétezret ismerünk, ezek mind hordozzák a most szóban forgó mutációt, de még akár másmilyet is. Ugyanezt a mutációt hordozza tehát a brit mutáns, a dél-afrikai és a brazil mutáns is. Magyarul: ez az E484K semmilyen szempontból nem jelent nagyobb veszélyt, mint az összes többi mutáns, amit korábban ismertünk, és az sem igaz, hogy ne hatnának ellene a jelenleg ismert vakcinák" - tisztázta Rusvai Miklós, aki szerint

egy-egy hasonló mutáció fellépésekor legfeljebb 1-4 százalékos hatékonyságcsökkenés léphet fel az oltásoknál, ennél nagyobb nem.

No de közeledik hamarosan az olimpia és a paralimpia is, vasárnap óta Japán több prefektúrájában veszélyhelyzet van, Tokióban is.

"Azért kell aggódnunk, mert lehet, hogy a japánok leállítják a beutazást, de ehhez a hírhez az is hozzátartozik, hogy Japánban eddig éppen azért, mert eddig viszonylag izoláltan éltek az emberek, az eredeti vírus terjedt el, ami ezt a mutációt még nem hordozta. Az új mutációk miatt viszont olyan helyzet állhat elő, mint nálunk februárban, amikor a brit mutáns vált dominánssá, amely már hordozza ezt a E484K mutációt, a vuhani nem. De ha a japánoknak aggódniuk is kell, a sportolóknak nem, hisz a szervezetük vagy találkozott ezzel a mutációval, vagy immunizálva van" - világított rá Rusvai Miklós.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tokiói olimpia mutánssal - Rusvai Miklós
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást