Nyitókép: Facebook/DAC 1904

Bernd Storck távozott a Dunaszerdahelytől

Infostart
2021. április 21. 17:16

Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerdán távozott a szlovák élvonalban szereplő Dunaszerdahely vezetőedzői posztjáról. A klub honlapjának közleménye szerint a német trénerrel közös megegyezéssel bontottak szerződést.

Távozik az eddigi erőnléti edző, Alexander Storck, valamint Nico Pellatz kapusedző is.

Az 58 éves Storck tavaly június óta negyven tétmérkőzésen irányította az FC DAC együttesét, szerződése 2022. május 31-ig szólt.

Az elkövetkező időszakban átmenetileg Németh Antal másodedző irányítja a bajnoki tabella második helyén álló csapatot, amelyben két magyar válogatott játékos, Schäfer András, valamint a súlyos térdsérülése után gyógyuló Kalmár Zsolt szerepel.

Storck 2015 júliusától 2017 októberéig volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya, ebben az időszakban a nemzeti csapat előbb kijutott a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságra, majd ott csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe, ahol Belgium ellen búcsúzott. A szakember azóta két belga együttes, a Mouscron és a Cercle Brugge vezetőedzőjeként is tevékenykedett.

?? A német szakemberrel közös megegyezéssel szerződést bontottunk. ? tinyurl.com/dac1421c ??

Közzétette: DAC 19042021. április 21., szerda