Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Kovács István lett a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség főtitkára

Infostart
2021. március 23. 10:04
Az elnök azt reméli, hogy "Kokó" egy új hatékonysági és átláthatósági szintre emeli a szervezetet.

Az olimpiai, valamint amatőr és profi világbajnok Kovács Istvánt nevezték ki a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) főtitkárának. Az AIBA keddi közleménye szerint erről a szervezet igazgatótanácsa döntött hétfői videokonferenciáján.

Kovács István már a héten elkezdi a főtitkári munkát.

"Az ökölvívás az élete, az AIBA pedig a családot jelenti a számára. Bízom abban, hogy főtitkárként egy alapvetően új hatékonysági és átláthatósági szintre emeli a szervezetet" - idézte a közlemény Umar Kremlev AIBA-elnököt.

"Nagy megtiszteltetés, egyben óriási felelősség főtitkárként dolgozni Umar Kremlev elnök mellett" - mondta az 50 éves Kovács István. "Az AIBA olyan időszakon megy keresztül, amelynek során reformok sorozatát kell végrehajtani, ezek ugyanis szükségesek ahhoz, hogy a világszerte milliók által kedvelt ökölvívás fejlődjön, és a sportolók, edzők a legjobb eredményeket érhessék el a nemzetközi viadalokon" - tette hozzá az új főtitkár, aki saját munkáját illetően "teljes nyitottságot és demokráciát" ígért.