Nyitókép: UEFA.com

Dénes Ferenc az UEFA terveiről: óriási háború zajlik, elő a popcornnal!

Infostart / InfoRádió - Virányi Zsolt
2021. március 14. 19:54
Az UEFA, vagyis az Európai Labdarúgó-szövetség jelentős változásokat készít elő. Két héten belül megszülethet a megállapodás, mely szerint 2024-től a jelenlegi 32 helyett 36 csapat szerepelne a kontinens legrangosabb klubsorozatában. A háttérben óriási gazdasági háború zajlik – mondta az InfoRádiónak a sportközgazdász.

A sportág európai szövetségének terve szerint 2024-től a jelenlegi 32 helyett 36 gárda szerepelne a kontinens legrangosabb klubsorozatában, a négycsapatos csoportokat pedig egy nagy tabella váltaná fel, így a jelenlegi hat helyett legalább tíz találkozót játszhatna minden résztvevő. Az első nyolc automatikusan a nyolcaddöntőbe jutna, a 9-24. helyezettekre pedig rájátszás várna a 16 közé kerülésért – írta meg korábban az Infostart is.

Az InfoRádiónak nyilatkozó sportközgazdász szerint ezzel „nem ér majd véget a küzdelem, hiszen egy nagyon komoly gazdasági harcról van szó”. Részint az UEFA és nagycsapatok, részint a nagycsapatok és kicsapatok között. Dénes Ferenc hozzátette:

a futball különféle versenyrendszerei közötti harc végső mozgatórugója természetesen a pénz és a hatalom.

Bár látszólag arról van szó, hogy különféle üzleti érdekek miatt a topcsapatok igyekeznek kiszorítani a kisebb klubokat a nemzetközi porondról, de ennél sokkal mélyebbek a problémák, mégpedig, hogy az európai az amerikai sport fejlődése jelentősen eltér. A FIFA, majd UEFA sokkalta inkább egy szövetségi rendszerben gondolkodik, és ebből a bürokratikus struktúrából próbálja átmenteni magát egy üzleti környezetbe, szemben az amerikai sporttal, amely maga is jellegzetesen profitorientált, és mindig is az üzleti környezetben élt.

Magyarán nem pusztán arról van szó, hogy a nagycsapatok akarnak profitra és hatalomra szert tenni, hanem maga az UEFA, valamint a FIFA is.

„Ez három erős ellenfél, csak hogy ne legyen egyértelmű a harc kimenetele.”

Dénes Ferenc sportközgazdász szerint az UEFA igazából az akarja megakadályozni, hogy egy, a klubok által létrehozott, zárt, az amerikai bajnokság mintájára szerveződő szuperliga jöjjön létre. Az európai szövetségének a bevétel a fontos, amit szétoszt ugyan a csapatok között, de ő határozza meg a módját. Eközben a csapatoknál ugyancsak a profit számít, azzal együtt, hogy a korábban említett tíz mérkőzés egyben nagyon komoly költségekkel jár: nemcsak minőségi, hanem számszerű megerősítést is igényelhet, hiszen ennyi találkozó már kiteszi a bajnoki rendszerek egyharmadát – mutatott rá a szakember. „Nagyon komoly kérdést vet fel, hogy tulajdonképpen két párhuzamos bajnoki rendszert hozna létre ezzel az UEFA.”

"Izgalmas, alapvetően sportközgazdasági küzdelem látható, tehát mindenki készítse elő a popcornt és a kólát, mert nagyon izgalmas idő vár ránk, egyben valószínűleg nagyon jó futball is" – zárta szavait Dénes Ferenc.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Dénes Ferenc az UEFA terveiről: óriási háború zajlik, elő a popcornnal
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást