Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Alejandro García

A Beckham-trükköt is bevetheti a PSG Lionel Messi megszerzéséért

Infostart
2021. február 16. 17:53
A keddi Barcelona–PSG mérkőzés előtérbe helyezte a két klub közötti nem igazán szívélyes viszonyt. S az csak tovább romolhat, ha Lionel Messi esetleg a nyáron a PSG-t választja – erre pedig megvan a párizsiak terve.

Neymar 2017-es klubváltása után mérgesedett el a két klub viszonya, amelynek nem tett jót a legutóbbi nyár történése sem, amikor a brazil csillag állítólag vissza akart igazolni a katalán klubhoz, de ezt a PSG – a maga szempontjából érthetően – megakadályozta. Hasonlóan nagy vihart kavart, amikor Marco Verratti nem igazolhatott át a Barçához (ügynöke akkor kijelentette, hogy a katariak képletesen „börtönben” tartják a középpályást), majd ugyancsak feszültséget szült Adrien Rabiot esete, amely után – bár az azóta a Juventushoz igazolt játékos akkor még maradt Párizsban – a PSG vezetői kijelentették, soha többet nem üzletelnek a Barcelonával.

Lionel Messit szeretné megszerezni a Paris Saint-Germain, és különösen eltökélt ebben a csapat új edzője, az argentin Mauricio Pochettino, aki többször is kijelentette már, hogy szerinte honfitársa a világ legjobb játékosa. A PSG-nek egyébként nem kellene megtörnie korábbi „fogadalmát” ahhoz, hogy megszerezze Messit, mert ha a szupersztár nem ír alá új szerződést a Barcelonával, a nyáron szabadon igazolhatóvá válik. Január óta Messinek, illetve az őt képviselő édesapának, Jorge Messinek joga van más klubokkal tárgyalni. A francia sajtó szerint Leonardo, a PSG sportigazgatója már fel is vette a kapcsolatot vele.

Érdekes kérdés ugyanakkor, hogy a pénzügyi fair-play hivatalosan létező szabályai szerint elképzelhető-e, hogy egy klub három olyan fizetést ki tudjon fizetni, mint amilyen Neymaré, Kylian Mbappéé és amilyen lenne Messié, kiindulva a „Bolha” barcelonai javadalmazásából. Ha Messi érkezne, Neymar biztosan nem szerződik máshova, s a friss hírek szerint Mbappé is kész legalább egy évet még Párizsban maradni, noha Spanyolországból és Angliából is vannak jó ajánlatai. Kitölti 2022-ig tartó szerződését.

Messi esetében ugyanakkor a katariak bevethetik azt a trükköt, amit David Beckham esetében alkalmaztak, amikor egyébként a világsajtó azzal volt tele, hogy az angol sztár nem kért fizetést, annyira szívesen ment Párizsba, a Fény városába. A valóságban a katariak minimálbért adtak neki, majd tulajdonrészt biztosítottak a számára egy katari vállalkozásban. Nemrégiben nagyobb összeget invesztáltak Beckhamn futballcsapatába, az Inter Miamiba. Ez az út Messi előtt is nyitva állhat, kérdéses, hogy mit szólna ehhez a francia labdarúgóliga és az UEFA. Pierre Rondeau sportközgazdász néhány napja a So Foot oldalán hosszú elemzést közölt a Barcelona anyagi helyzetéről. Ebben azt is világossá tette, hogy financiális értelemben valóban nagy a baj a katalánoknál.

Más források szerint a PSG olyan ajánlattal is készült, amelynek alapján, mivel nem kell átigazolási díjat fizetnie, Messi heti 900 000 eurót kapna, valamint elsőre egy nagyon magas szerződtetési bónuszt. Ugyanakkor, ha Mbappé valóban marad, inkább az előbbit preferálná, amely szerint az argentin futballista hivatalosan 3500 eurós minimálbért kapna, havonta. A France Football honlapja közben már azt szondázza, mit szólnának a szurkolók Messi érkezéséhez.

S hogy legyen még egy csavar a történetben: David Beckham is nagyon szívesen látná Luís Suárezt és Lionel Messit Miamiban.